Toomey azért kezdi „rendezgetni” emlékeit, mert a Vatikán felkéri, hogy tanúskodjon sógora Carlo Campanati, az elhunyt XVII. Gergely pápa szentté avatási eljárásában. Ken tanúja volt a későbbi pápa egyik csodatételének. Carlo és Kenneth testvéreik házassága révén kerülnek kapcsolatba, ami annak felbomlása után is megmarad. Kettejük élete hol lazábban, hol szorosabban kapcsolódik egymáshoz. Ken érzései meglehetősen ambivalensek. Carlo egyszerre lenyűgöző és félelmetes jelenség, aki egyre magasabbra emelkedik a papi ranglétrán. Nagy tervei vannak a katolicizmus megreformálására, egy új ökumenikus szemlélet kialakítására, még a marxizmussal is kacérkodik. Kettejük életszemlélete, hite gyakran kerül összeütközésbe. Toomey meg van győződve az ember gonoszságáról, míg Carlo szerint mindenki eredendően jó. „Isten hibátlannak teremtette az embert, de azzal a képességével együtt teremtette meg hogy, szabadságában álljon tökéletlenné válnia.” A szabad akarat Isten „legnagyobb és legiszonyatosabb” ajándéka, ez az ami a leginkább isteni az emberben, de ez az ami bűnbe is viheti. Toomey végül igazolja a csodatételt, bár a birtokába került információk inkább az Ördög, mint Isten művére utalnak.

Burgess igazi nagyregényt alkotott, terjedelmében és ambíciójában is. Sok síkja van ennek a műnek. Enciklopédikus regény, ami végigjárja az elmúlt századot térben és időben egyaránt. Zavarba ejtő, ahogy a valós történelmi tények és a kitalált epizódok keverednek egymással. A katolikus egyház túlhangsúlyozott történelmi szerepe, a kitalált osztrák Nobel-díjas író, Streher, akiért Toomey lelkesedik. Carlo, amint részt vesz a Lateráni Egyezmény aláírásán, vagy Ken, amint megmenti Himmler életét.

Művészregény, aminek főhőse egy középszerű író, de szereplőként megjelennek a nagyok is. Toomey alakja néhány életrajzi elemben megegyezik Burgessel, de nem önéletrajzi regényt olvasunk, hanem fikciót. A lehetséges modellek között emlegetik Sommerset Maughamot és Norman Douglast.

A homoszexualitás és a bűntudat regénye is. Bemutatja azt a küzdelmet, amit Toomey folytat, hogy elfogadtassa magát egy homofób világban, és el tudja fogadni magát olyannak amilyen.

És persze leginkább a gonosz, a metafizikai értelemben vett rossz, illetve az erre adott erkölcsi-teológiai válaszok regénye.

Nagy és nehéz kérdéseket feszeget tehát Burgess, mégis jól olvasható a kötet. A cselekmény végig feszült, a figurák aprólékosan kidolgozottak, a stílus és a humor nagyon angol. Senkit ne riasszon el a terjedelem, megéri!

UI: A sok hanyag fordítás és kiadás között jó egy ilyen alapos és szép munkát találni. A fordítás, a jegyzetek és az utószó Bényei Tamás munkáját dícsérik.

Anthony Burgess: Földi hatalmak (Cartaphilus, 2008)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető.

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Ez egy punk regény! Ha nagyon röviden össze akarom foglalni, így hangzik: Dögöljön meg mindenki, aki szebb, gazdagabb nálam, vagy jobban baseballozik! Persze ennél azért többről van szó. Aki olvasott valamit a korábban megjelent Bukowski regények közül, már megismerkedett a szerző alteregójával Henry Chinaskival, a szépreményű alkoholistával és sikertelen íróval – most megismerheti a családi hátteret, Hank gyermekkorát. Ez a gyerekkor minden csak nem felhőtlen és boldog. Egyrészt ott van a gazdasági világválság, a sok szegény munkanélküli, aki csak ténfereg a felbolydult világban, másrészt Hank erőszakos, folyton dühös apja, akinek soha semmi nem jó. Erősen önéletrajz szag!

Bukowski 1920-ban született, frissen bevándorolt családjában az alkoholizmus szinte kötelező volt. A nagyapa, az apa testvérei mind problémásak voltak. És problémás lett az ifjú Charles (Henry) is. A fiú kezdetben csak apjával nem találja a hangot, később az óvodában, az iskolában a kirekesztettek közé kerül, akivel csak a hasonló lúzerek barátkoznak. Henry válasza a rosszaság, ha nem fogadják el őt, akkor ő sem fogadja el a játékszabályokat. Ahogy Henry egyre idősebb lesz, úgy múlik el fölüle fokozatosan az apa hatalma, de úgy darálja be egyre inkább a társadalom gépezete. Amikor már úgy tűnik sikerül elfogadtatnia magát, egy ronda betegség taszítja ismét körön kívülre…

A valódi író és a kitalált figura is egész életében megőrizte kívülállását, amivel végül is sok rajongót szerzett, bár őt ez egyáltalán nem érdekelte.

Ez egy metszően éles könyv a felnövésről, a dühről, a barátságról, a nőkről és a piáról.

Charles Bukowski: A kezdő (Cartaphilus Könyvkiadó, 2008)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

Hallottam, hogy apám hazaér. (…) Pár pillanattal később kinyílt a szobám ajtaja. Száznyolcvahét centi magas volt, nagyon nagy ember. Ahogy belépett minden megszűnt létezni, a szék, amiben ültem, a tapéta, a falak és a gondolataim is. Ő volt a sötétség, ami elnyelte a napot, a benne lévő erőszak mindent eltüntetett maga körül. Az egész ember fülből, orrból, szájból állt, nem mertem a szemébe nézni, csak a nagy, vörös, ideges arcát láttam. (…) Úgy éreztem, a nap is apámé, nekem semmi közöm hozzá, mert apám házára süt. Olyan voltam, mint a rózsái: valami, ami az övé, nem önmagamé. (…) Úgy tett, mintha mi sem történt volna, mintha nem az imént vert volna meg. Amikor visszamentem a szobámba, arra gondoltam, hogy ezek az emberek nem lehetnek az én szüleim, biztosan csak örökbe fogadtak, most meg boldogtalanok, mert nem olyan lettem, mint amire számítottak.

Nem tudom, hogy mi volt velünk, de volt valami bennünk, és ezzel tisztában voltunk. Látszott a járásunkon, hallatszott a beszédünkön. Nem beszéltünk sokat, maximum a következtetéseket vontuk le, ez viszont mindenkit kiakasztott. Az, hogy azt képzeltük, miénk a világ. (…) Jó érzés volt. Szerettem, ha úgy néznek rám, mint hangadóra, rossz gyerekre. Jó érzés volt rossznak lenni. Jó akárki lehetett, ahhoz nem kellett bátorság. (…) Eszem ágában sem volt olyannak lenni, mint az apám. Ő csak eljátszotta, hogy rossz. De ha az ember valóban rossz, nem kell megjátszania, mert akkor az benne van. Én szerettem rossz lenni. Azoktól meg rosszul voltam, akik megpróbáltak jók lenni.

Láttam, mi vár rám. Szegény vagyok, és az is maradok. De igazából nem is vágytam pénzre. Nem tudtam, mire vágyom. Vagyis dehogynem. Egy helyre, ahol elbújhatok, és ahol semmit nem kell csinálnom. Annak gondolata, hogy valaki legyek, nemcsak hogy megrémisztett, de undorodtam is tőle. Még csak belegondolni is lehetlen volt számomra abba, hogy ügyvéd, tanácstag vagy mérnök legyek. Vagy hogy megházasodjak, és gyerekeim legyenek; hogy csapdába ejtsen a családi struktúra. Hogy mindennap elmenjek dolgozni valahová, hogy aztán este hazamehessek. Képtelenségnek tűnt. Hogy ezt vagy azt csináljam, családi piknikekre menjek, karácsonyozzak, július negyedikézzek, május elsejézzek, anyák napjázzak… Tényleg arra született az ember, hogy végigszenvedje ezeket a dolgokat, aztán meghaljon? Akkor már inkább eljárok mosogatni egy étterembe, este meg hazamegyek egy kicsi szobába, és álomba iszom magam.

(Pritz Péter fordítása)

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

A húszas-harmincas évek Amerikája mindig is az egyik kedvenc könyves/filmes helyszínemnek számított, ezért is csaptam le Fante regényére. – Egy jó pont.

A könyv előszavából kiderül, hogy Fante nagy hatással volt egyik kedvenc írómra, Charles Bukowskira… – Még egy jó pont.

Joe Fante olasz bevándorlók gyermekeként született Coloradóban a múlt század elején. Igazi amerikai szeretett volna lenni – olyan, akinek a neve nem magánhangzóra végződik. Csakúgy, mint 1939-es regényének hőse Arturo Bandini.

Arturo fiatal író, legalábbis ő annak tekinti magát, miután egy novelláját publikálják. Elhagyja szüleit, és Los Angelesbe költözik, ahol leginkább éhezéssel és önkínzással foglalkozik. A helyzet csak romlik mikor beleszeret a fiatal mexikói pincérlányba Camillába. Arturo egyik pillanatról a másikra vált szerelemből gyűlöletre, öntömjénezésből kételkedésbe, és bár időnként teljesen idióta módjára viselkedik mégis szerethető.

Hogy összejön-e Camilla és Arturo, lesz-e igazi író az ifjú Bandiniből? Nem mondom meg! Tessék elolvasni a regényt, ami úgy sodor el, mint a Palisadest csapkodó óceán hullámai Bandinit.

(Az Ask the dust-ból filmet is forgattak – magyarul Kárhozott szeretők (!) címen – Colin Farrell és Salma Hayek főszereplésével. Nem láttam – nem nyilatkozom, bár Salma Hayek … Csak jó lehet!)

John Fante: Kérdezd az út porát (Cartaphilus, 2007)

A FSZEK-ben kölcsönözhető

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.