Könyvtárosok könyves blogja

Ezt a könyvet egy virtigli filozófus írta, de nem kell tőle megijedni. Nincsenek benne méteres összetett szavak, mint empíriokriticizmus, sem olyan átlagos agy számára nehezen értelmezhető fogalmak, mint a Ding an sich. Hétköznapi filozófiát kapunk, de nem filozofálgatást! Baggini módszere a következő: egy példázattal fölvázolja a problémát és utána egy rövid esszében körüljárja. Az egész három-négy oldal, de ez a terjedelem arra éppen elég, hogy további gondolkodásra ösztönözzön. A hangsúly a körüljáráson van, a könyvnek éppen az az erőssége, hogy mindent megpróbál megmutatni a másik oldaláról is. Tányérra kerülnek olyan klasszikus filozófiai problémák, mint lét, tudat, tapasztalás, szabad akarat, emlékezet, de hétköznapi kérdések is, és ezek szerintem sokkal érdekesebbek. Olyan dolgokról ír Baggini, amikről naponta hallunk a híradásokban, vitatkozunk róla ismerőseinkkel, és általában megingathatatlannak gondolt álláspontunk van a kérdésben. (Abortusz, vegetarianizmus, fogolykínzás, parancsmegtagadás, művészet, szólásszabadság, mesterséges intelligencia, állati jogok – ízelítőnek.) A szerző arra törekszik, hogy mégis megingassa meggyőződéseinket, vagy legalábbis azok átgondolására késztessen minket. Az egyes fejezetek végén kereszthivatkozásokat találunk, ezek a témával összefüggő másik három-négy gondolatkísérlethez irányítanak – így is lehet olvasni a könyvet. Egy estére elég is ennyi, hogy legyen min gondolkoznunk bárány malac számolás közben.

Julian Baggini: A tányérra kívánkozó malac … és 99 további gondolatkísérlet (Corvina, 2008)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

Úgy tizenöt éve jártam Isztambulban és teljesen lenyűgözött a város, ezért aztán nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz egy őslakos szemével. Nos a két Isztambulnak nem sok köze van egymáshoz. Pamuk arról a városról ír, amit a turisták nem szoktak látni. Az ő Isztambulja az ötvenes-hatvanas évek útkereső városa, valahol félúton az oszmán hagyományok és az európaiság között.

Nehezen kategorizálható könyvet írt Orhan Pamuk. Egyrészt szubjektív várostörténetet kapunk, másrész önéletrajzot. Talán éppen e miatt a sokféleség miatt volt annyira élvezetes ez a könyv. Nah végre! Ez tényleg érdekel… »

Szeretem a temetőket (erről már szó esett egy korábbi írásban), ezért aztán különösen nagy kedvvel fogtam bele Akunyin új könyvébe – és nem is kellet csalódnom. Borisz Akunyin Magyarországon az Eraszt Fandorin történetekkel lett ismert és népszerű, de talán még olvasói közül sem tudja mindenki, hogy az Akunyin írói név, és Grigorij Cshartisvili grúz származású sinológus alteregója. A japán akunin szó jelentése gonosztevő, gazember ill. cselszövő, intrikus, de a név rímel az anarchista Bakunyinra is. Szóval szép posztmodern kavarás van itt! (Az Akunyin-jelenségről itt olvashatnak bővebben.)

Jelen kötet hat esszét (Cshartisvili) és hat novellát (Akunyin) tartalmaz. Cshartisvili (vagy Akunyin – a francba! – a szerző) hat, számára fontos temetőt mutat be az esszékben – Moszkva, London, Párizs, Yokohama, New York és Jeruzsálem egy-egy sírkertjének meglátogatása ad apropót a halálról való töprengésre. A novellák – leginkább gótikus kísértethistóriák – az esszékre épülnek. A szépíró és a filológus szövegei egymásra utalnak, kiegészítik, magyarázzák egymást, és a könyv végére kiderül, mit is gondol szerzőnk a halálról.

Találkozunk orosz rendőrrel, aki a jobbágyait halálra kínzó Szalticsiha szellemével randevúzik, a vámpírrá lett Marx Károllyal, egy nagystílű irodalmi sírrablóval, aki Oscar Wilde örök nyugalmát zavarja meg, és magával a nagy Eraszt Fandorinnal is.

Szórakoztató és egyben elgondolkodtató szövegeket kapunk, ha kézbe vesszük a José Guadalupe Posada mexikói művész grafikáival díszített kötetet. Mindenképpen érdemes!

És ha kedvük támad egy múltidéző sétára, menjenek el a Kerepesi temetőbe!

Borisz Akunyin – Grigorij Cshartisvili: Temetői történetek (Európa, 2008)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

Tovább után két részlet kedvcsinálónak. Nah végre! Ez tényleg érdekel… »