Könyvtárosok könyves blogja » HVG Kiadó

Friedman, Thomas L. És mégis lapos a Föld : a XXI. század rövid története

Nora — Wed, 18 Feb 2009 14:18:29 +0000

Nem szoktam gazdasági szakirodalmat olvasni, valaki ajánlotta ezt a könyvet, miután meghallgatta, hogy mennyire kedvelem az internetet, hogyan hiszem, hogy megváltoztatta a világot, és ez a folyamat még korántsem ért véget. Most következik az a korszak, amikor a technológia átalakítja az életet, a társadalmat és az üzletet minden tekintetben.
A könyv a globalizációval foglalkozik, amit három szakaszra oszt a szerző, ebből az utolsó szakasz a 2000 óta tartó évek, amikor is kiépült világszerte az optikai szálak hálózata, ami lehetővé tette a Föld „kilapulását”, vagyis bárhol éljen az ember egyenlő eséllyel kapcsolódhasson be munkájával, szaktudásával a világ gazdasági életébe, anélkül, hogy el kellene hagynia az otthonát. Az azonos szaktudású emberek már nemcsak a saját kollégájukkal versenyeznek, hanem a Földön bárhol élő kollégáikkal is. A műszaki lehetőségek olyan együttműködést tettek elérhetővé, amely a munkát függetlenítette a földrajzi helytől. Ezért indult meg -elsősorban Indiában és Kínában- a hihetetlenül gyors gazdasági fejlődés.
Az amerikaiak nem is tudják, hogyha pizzát rendelnek telefonon, gyakran Indiában veszik fel a rendelést, hogy az adóbevallásukat indiaiak készítik el. Olvashatunk -méghozzá a hozzám hasonló laikusok számára is könnyen érthető és szórakoztató stílusban- a világ legnagyobb kiskereskedelmi láncának /Wal-Mart/, vagy a csomagküldő cégnek /UPS/ a működéséről, hogyan váltak ezek a multinacionális cégek a korszerű technológiák alkalmazásával világlapító, vagyis globalizációs tényezővé.
Friedman szerint a berlini fal leomlásával és az internet elterjedésével a versenyfeltételek, az esélyek világszerte kiegyenlítődtek, és ezek olyan óriási energiákat szabadítanak fel, amelyek ma még nem is láthatóak teljesen. Ma már megvan a lehetősége, hogy a legjobb munkaerővel lehessen elvégeztetni egy feladatot a világ bármely pontjáról. Lehetőség van rá, hogy egy beteg leleteit a világ legjobb szakorvosa értékelje. Ráadásul az időeltolódás miatt, amíg Amerika “alszik”, Ázsia dolgozik.
Kritikát is megfogalmaz a globalizált világgal szemben, olvashatunk a terrorizmus veszélyéről, vagy a környezeti problémákról, nem is tud mindegyikre választ adni. De rávilágít arra, hogy a globalizáció ellenes tüntetések mind a fejlett világban zajlanak, a szegényebb országok lakói nem tiltakoznak, mert nekik a kilapult Föld megélhetést és felemelkedést jelent. Igaz, hogy a szolgáltatás átkerült Indiába, de ez a foglalkoztatottságban megtérült azzal, hogy az amerikai áruexport a duplájára növekedett.
A szerző talán nem is igazán új információkkal, hanem inkább a köztük lévő összefüggésekkel világít rá a 21. század fontosabb változásaira, és ezzel a jövőre is irányt mutat. Utánajár, hogyan hatnak a technológiai változások a globalizált gazdaságra, és ez hogyan hat ki a világpolitikára, a környezetre, a közegészségügyre. Nem csak az üzleti élet vezetőit szólítja meg, hanem a kormányokat, a nonprofit szervezeteket és az egyszerű munkavállalókat is, sőt Ázsia és Afrika legszegényebbjeit is. Felhívja a figyelmet a szociális és gazdasági feszültségekre, amikben élünk és amelyeket talán ismerünk is, de a szerző ajánl megelőző intézkedéseket és megoldásokat is.
Friedman elsősorban az amerikaiakat figyelmezteti a két legnagyobb veszélyre, ami fenyegeti őket: ha “falat” építenek maguk köré a terrorizmustól való félelmükben, akkor lemaradnak az egyre élesebb gazdasági versenyben, ami éppen a “falak” leomlása miatt élesedett ki.
Világszerte egyenlő eséllyel lehet hozzáférni információkhoz és az együttműködés eszközeihez, de soha nem lesz mindennapi, közönséges dolog az emberi kreativitás, a képzelőerő. A globalizált világ feladata, hogy ösztönözze az embereket önálló, a civilizáció haladását szolgáló gondolkodásra. A könyvben végig a változások gyorsaságára, az életen át tartó tanulás fontosságára figyelmeztet, arra, hogy aki nem “fut” elég gyorsan a kilapult Földön, menthetetlenül lemarad.
A szerző beutazta a világot, hogy személyesen tapasztalja meg, mit jelent a gazdaságban a globalizáció, talán ettől lett a könyve könnyed, és élvezetes olvasmány súlyos témája ellenére is. Nem éreztem nála -más könyvekben gyakori- amerikai elfogultságot, hanem inkább világpolgárként próbál objektív irányvonalat mutatni a 21. századba.

A könyv kölcsönözhető a FSZEK könyvtáraiban.

Mi van a lábunk alatt? – Föld alatti Pest; Föld alatti Buda Jó néhány éve figyelemmel kísérem a Városháza kiadó a mi...

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Chris Anderson és a hosszú farok

egy ember — Tue, 20 Jan 2009 10:18:55 +0000

Ez nem az, aminek első olvasásra tűnhet, de akkor mi is? Chris Anderson szerint a hosszú farok (long tail) az internet üzleti modellje. Olyan keresleti görbe, amelyeknek csak “feje” és “farka” van. Azt állítja, hogy a kultúra (filmek, televízió, újságok, könyvek stb.) területén a nagy piacok ezzel a bizonyos “fej plusz farok” görbével írhatók le. Egy piac meghatározó részét néhány nagy szereplő uralja, a maradékon viszont nagyon sok osztozik. A gazdaság és a kultúra elmozdul a domináns „győztesektől” a „sokaság” felé.

Nézzük ezt a gyakorlatban! Vegyük, mondjuk a zenei CD-k forgalmát. Pontosan egy ilyen görbét látunk magunk előtt. A függőleges tengely mutatja a népszerűséget a forgalommal mérve, a vízszintesre pedig felkerülnek a CD-k címei, forgalom szerint csökkenő sorrendben, vagyis elöl a legnépszerűbbek, a végén pedig azok, amelyekből csak pár darab kelt el. A görbe elején, vagyis a fejben vannak a nagy slágerek. A fej azonban viszonylag rövid: a görbe meredek, majdnem függőleges lejtésbe kezd, majd jön a farok, a “futottak még” kategória. Anderson szerint mindezidáig a farok általában rövid volt, pontosabban nem sokkal a fej után, ahol a görbe már a vízszintes tengelyhez közelít, el volt vágva. Mi vágta el? A gazdaság törvényei, amelyek azt diktálták, hogy foglalkozni csak a slágerekkel érdemes, azzal, amit a nagy tömegek akarnak, a többi nem kifizetődő, csak foglalják a drága helyet a polcokon. Az eredmény: magasan tartott fej, rövid, lenyisszantott farok. Slágerekre épülő tömegkultúra: néhány film, amit mindenki megnéz, néhány tévéműsor, amelyeket másnap minden hivatalban kitárgyalnak, néhány dal, amit mindenki fütyül.

Mi változott? Ami eddig nem volt kifizetődő, az a technikai fejlődésnek köszönhetően az lett, vagyis olyan dolgokkal is érdemes foglalkozni, amelyekre eddig a menedzserek felhúzták az orrukat. Itt a digitalizálás, itt az internet, itt van egy sor más technológia. A kultúra területén “demokratizálódik” a termelés: mindenki írhat, mindenki zenélhet, mindenki filmezhet, akinek van egy számítógépe, egy mikrofonja meg egy kamerája. Demokratizálódik a forgalmazás is: az internetre, a hálóra feljutni nem ügy, lehet elektronikus boltot nyitni, lehet mindenféle közösségi portálokat, hálókat használni, olcsó díjú piacterekhez csatlakozni. Készlet nincs, drága polc nincs, raktár nincs, fuvar nincs. Az eredmény: a farok benépesül, meghosszabbodik, megvastagszik. Az eddigi “slágeralapú” piacok fej utáni része sok kis részpiacra bomlik. Olyan dalokkal, könyvekkel, műsorokkal is érdemes foglalkozni, amelyeknek csak pár vevője van. Ez a sajátos ízlésű vevőket és eladókat tömörítő részpiacokból álló valami a „long tail”

Mit hoz a jövő? Anderson azt mondja: a farok tele van szeméttel, és ez szükségszerű is, hiszen ilyen a farok természete. Ahol ennyi ember egyszer csak alkotni, publikálni kezd, ott ezerszer több lesz a szemét, mint a gyöngy és a gyémánt. A kígyó-görbe valószínűleg megmarad, de a feje alacsonyabban lesz, a farka hosszabbá és vastagabbá válik.

A long tail megváltoztathatja az információszerzés gyakorlatát is. Az információhoz való hozzáférés bármely témában leginkább néhány jelentős forrás segítségével történik (például az indexet vagy az origót olvassuk, a híradót nézzük, ha hírekre van szükségünk), azonban létezik még a hozzáférésnek egy fokozatosan kisebb gyakoriságú, de annál változatosabb formája, melyet a mainstream médiumok nem tudnak lefedni. Ez játékteret, megélhetési lehetőséget nyújt kisebb tartalomszolgáltatók számára is. (Például speciális témájú híroldalak böngészése, vagy (hír)keresők használata, vagy akár az Irakban szolgáló amerikai katonák blogjai.) Anderson arról is ír, miért érezzük magunkat kényelmetlenül a Wikipedia, a Google, vagy a blogok használatakor. A hagyományos, nagy tudású, tekintélyes szerkesztők által hitelesített médiával szemben ezek az információforrások valószínűségi elven működnek, kis mintával elég rossz eredményt adnak, de a minta növekedésével egyre pontosabbak lesznek. A blogok olyan szűk érdeklődési területeket képesek lefedni, amire a mainstream sajtó soha nem lenne képes. Egy jó blog nem akar mindenkinek mindent elmondani és ez így is van rendjén.

Chris Anderson: Hosszú farok: a végtelen választék átírja az üzlet szabályait (HVG Kiadó, 2007)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

jaranme?-ku?pi-popna-ui-yuwa – Tore Janson: Beszélj!

egy ember — Wed, 10 Dec 2008 13:22:02 +0000

A cím ausztrál őslakos rembarrgna nyelven azt jelenti: ha lopózva próbáljuk becserkészni a kengurut, megérezheti verítékünk szagát. Ezt is megtudhatjuk Tore Janson érdekes és szórakoztató könyvéből. A példával azt igyekszik bizonyítani, hogy minden nyelv egyenlő, nincsenek fejlett ill. fejletlen nyelvek, csak a körülményekhez, a használathoz alkalmazkodó nyelvek vannak. Az említett ausztrál nyelv kevés hangot használ viszont nagyon fejlett a ragozása, a koiszán nyelvek (busmanok) viszont rengeteg hangot használnak (egyes nyelveik több mint százat) de egyszerű a mondattanuk. Vagy hogy közelebbi példát hozzunk: a spanyol öt alap magánhangzót használ, viszont rengeteg igealakot, az angol jóval kevesebb igealakot, viszont több hangot, diftongust. A természeti népek ill. az ipari civilizációban élő népek nyelveinek szókészlete is lehet egészen eltérő.

A könyvből megtudhatjuk azt is, hogy mikor és miért keletkeztek a nyelvek. Milyenek lehetnek kétszáz vagy akár kétezer év múlva? Hány nyelvet beszéltek tízezer éve és hányat beszélnek most? Megismerkedhetünk a nagyobb nyelvjárásokkal, a nyelvi identitás fontosságával.

Megtudhatjuk, hogyan keletkeztek új nyelvek az utóbbi négyszáz évben, pl. a norvég, az afrikaans vagy a kreol. A kreol nyelvek kialakulása különösen érdekes. Ma kb. ötven nyelvet sorolnak a kreol nyelvek közé. A legtöbben a haitit beszélik (kb. 6 millióan), ami már irodalmi és oktatási nyelv is, de van olyan is amit csak alig száz ember használ (pl. a papiamenta). A Nyugat-Afrikából Amerikába szállított rabszolgák eleve soknyelvű területről származtak, és a rabszolgatartók szándékosan keverték is őket. Így egy-egy ültetvényen csak néhány ember beszélte ugyanazt a nyelvet. A nyelvi identitásuktól megfosztott emberek kénytelenek voltak egy új nyelvet létrehozni. A szókincs jelentős része a hajcsárok nyelvéből származott, mivel ezt muszáj volt megtanulni (angol, francia, spanyol, portugál, holland ill. ezek keveredése), de a nyelvtanuk nem feltétlenül hasonlított az adott nyelvre. Egy-két generáció alatt kialakult egy saját nyelv.

Hasonlóan érdekes a norvég és az afrikaans keletkezése, és a Janson által felvetett többi téma is. Olvassák el!

Tore Janson: Beszélj! – A világ nyelvei – tegnap, ma, holnap (HVG Kiadó, 2003)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.