Könyvtárosok könyves blogja

A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (G. Marx)

Roy Dillon egy kedves, szimpatikus férfi, kifejezetten tehetséges ügynök, aki remekül manipulálja az embereket. Szerény körülmények között él, kerüli a feltűnést, vonzódik egy kedves ápolónőhöz, és élete lehetősége előtt áll, mert hamarosan kinevezik értékesítési igazgatónak.

Roy Dillon egy aljas csaló, aki piti kis svindlikkel veri át a balekokat, viszont olyan jól csinálja, hogy komoly tőkét halmozott fel. Szerény körülmények között él, kerüli a feltűnést,  nála évekkel idősebb szeretője határozottan az anyjára emlékeztet. Mindkét nő a törvény másik oldalán próbál érvényesülni, nem is rosszul.

Roy Dillon önmaga rabszolgája. Felépített magának egy személyiséget, és abból él, hogy ezt árúba bocsájtja. De képtelen megszabadul ni ettől az alaktól, sem a nagyobb svindlik, sem a tisztességes élet felé nem vez et számára út.

Roy Dillon a 60-as évek Los Angelesében él, de ki etlen és kegyetlen világa lehetne bárhol és bármikor.

Jim Thompson nem volt sikeres ember. Sokféle munkával próbálkozott és közben írt. Első sikeres regénye a Killer inside me lett 1952-ben. Ezután szinte évente jelentek meg könyvei, de a népszerűség ellenére a hivatalos és anyagi elismerés elmaradt. Ezért aztán minden adandó írói munkát elvállalt.
Jim Thompson vérbeli egzisztencialista krimit írt, igazi, jó kis noir regényt.

Az Agave.45 sorozatban az ötvenes-hatvanas években keletkezett klasszikus amerikai ponyvákat adják közre.

Jack Reacher – a magányos hős

Írta Jack Reacher - téma: Krimi

reacher1Magányos hős és az „igazság bajnoka”, de nem Don Quijote, és nem is Bud Spencer… 30-as éveiben járó, erős testalkatú, de szelíd ember, amíg fel nem bosszantják. Látszólag nem érdekli semmi, sodródik az eseményekkel, míg ki nem alakul a végső cél: megtalálni a bűnöst/bűnösöket.
Ne olvassunk krimit? De igen, ha jó, s mellette más könyv is van az életünkben.
Reacher az, aki megvalósítja régi és mai álmainkat. Független egyéniség, egy fogkefével járja Amerikát, minden más nyűg a számára. Ruháit kidobja, újat vesz helyettük. Van rá pénze (katonai rendőr volt valaha). Nincs „lakhelye”, lakása, otthona, „csavargó”. Céltalan vándorlásai – illetve néhány esetben célirányos útjai során a legképtelenebb bűnügyekbe, helyzetekbe keveredik. Legfontosabb erényei a becsület, és fejlett igazságérzete. Ezek érdekében (alkatánál fogva) verekedni, sőt ölni is képes… Mindig a jó szándék, az igazság kiderítése ösztönzi. A Reacher-könyvek fő vonásai az irónia, a fanyarkás humor. A hiteles – kivételesen pontos – környezet- és jellemábrázolás a regények fontos erénye. Nah végre! Ez tényleg érdekel… »

Az első nem CSI bejegyzésben ígéretet tettem, hogy lesznek még európai krimik, nos ha kicsit késve is de itt a második rész. És rögtön meg is szegem az ígéretemet, mert itt félig-meddig amerikai krimikről lesz szó. Donna Leon ugyanis amerikai, de húsz évig élt Velencében, ahol történetei játszódnak. A krimik állandó szereplője Brunetti felügyelő sok mindenben ellentéte a szicíliai Montalbanonak. Nem politizál, de azért szimpatizál a Lega Norddal, nem különösebben szereti a bevándorlókat, főleg szicíliai főnökét. Nincs nagy véleménnyel az EU-ról. Szegény családból származik, felesége azonban egy régi velencei arisztokrata család sarja – ami gyakran konfliktusok forrása. Brunetti mániákusan törekszik az igazság kiderítésére, teljesen belefeledkezik az ügyekbe, legyenek akármilyen jelentéktelenek is. Úgy érzi, nem csak a törvénytelenségek ellen kell küzdenie, hanem minden bűn ellen, ha már nem létzik isteni igazságszolgáltatás. Ennek ellenére nem inkvizitor, hanem megértő, szociálisan érzékeny ember. Nah végre! Ez tényleg érdekel… »

Nem CSI – Montalbano – frissítés

Írta egy ember - téma: film

Figyelem! Andrea Camilleri krimijeinek filmváltozata az m1 műsorán. Montalbano szerepében Luca Zingaretti. Az Uzsonnatolvaj január tizennegyedikén, A hegedű hangja január huszonegyedikén kerül képernyőre.

Krimit olvasni jó. Egy időben számlálatlanul faltam is őket, de később, mivel az olvasásra szánható időm tetemesen megfogyatkozott, mindig némi lelkiismeretfurdalást éreztem, ha (mégoly igényes) ponyvára pazaroltam azt. Ezért szoktam rá azokra a könyvekre, amelyeket bátran kategorizálhatunk valódi szépirodalomként (ha elég sznobok vagyunk és pont ehhez van kedvünk), de megkapunk tőlük mindent, amit egy vérbeli detektívregénytől elvárunk. Micsoda álszent képmutatás! Nem tagadom, de azért néha bejön. A következő két könyvben az a közös, hogy a tudomány világába is bepillantást nyerhetünk általuk.

Nah végre! Ez tényleg érdekel… »

Tulajdonképpen nincs semmi bajom a CSI sorozatokkal, nézni is szoktam (kivéve a Miamit, mert az azért gáz), de olvasni jobban szeretek olyan krimit, ami megdolgoztat. Amiben egy „nagysebességű vérspriccből” (vagy miből) nem következik automatikusan, hogy az elkövető negyvenes fehér férfi, kék boxeralsóban. Szóval az olyan krimiket szeretem, amikben van egy karakteres nyomozó, aki kérdezget, töpreng, kombinál, lelki mozgatórugókat keres, ilyesmik. (Esetleg iszik, cigarettázik, lelkibeteg, jókat eszik, nőcsábász, de ez már fakultatív.) Azt meg külön szeretem, ha ezeket a dolgokat Európában csinálja. Például Szicíliában, mint Andrea Camilleri nyomozója Montalbano felügyelő. Jó történetek, jó hely- és korrajz, jó figurák – minden adott egy jó krimihez, vagy akár többhöz is. Olvastam volna még, de csak ennyi jelent meg magyarul:

Az agyagkutya (Bastei, 2001); Az uzsonnatolvaj (Bastei, 2001); A hegedű hangja (Bastei, 2002) A víz alakja (Mágus, 2004)

Andrea Camilleri honlapja

A FSZEK-ben kölcsönözhető