Könyvtárosok könyves blogja » kultúra

A tányérra kívánkozó malac – Julian Baggini gondolatkísérletei

egy ember — Wed, 04 Feb 2009 16:48:30 +0000

Ezt a könyvet egy virtigli filozófus írta, de nem kell tőle megijedni. Nincsenek benne méteres összetett szavak, mint empíriokriticizmus, sem olyan átlagos agy számára nehezen értelmezhető fogalmak, mint a Ding an sich. Hétköznapi filozófiát kapunk, de nem filozofálgatást! Baggini módszere a következő: egy példázattal fölvázolja a problémát és utána egy rövid esszében körüljárja. Az egész három-négy oldal, de ez a terjedelem arra éppen elég, hogy további gondolkodásra ösztönözzön. A hangsúly a körüljáráson van, a könyvnek éppen az az erőssége, hogy mindent megpróbál megmutatni a másik oldaláról is. Tányérra kerülnek olyan klasszikus filozófiai problémák, mint lét, tudat, tapasztalás, szabad akarat, emlékezet, de hétköznapi kérdések is, és ezek szerintem sokkal érdekesebbek. Olyan dolgokról ír Baggini, amikről naponta hallunk a híradásokban, vitatkozunk róla ismerőseinkkel, és általában megingathatatlannak gondolt álláspontunk van a kérdésben. (Abortusz, vegetarianizmus, fogolykínzás, parancsmegtagadás, művészet, szólásszabadság, mesterséges intelligencia, állati jogok – ízelítőnek.) A szerző arra törekszik, hogy mégis megingassa meggyőződéseinket, vagy legalábbis azok átgondolására késztessen minket. Az egyes fejezetek végén kereszthivatkozásokat találunk, ezek a témával összefüggő másik három-négy gondolatkísérlethez irányítanak – így is lehet olvasni a könyvet. Egy estére elég is ennyi, hogy legyen min gondolkoznunk bárány malac számolás közben.

Julian Baggini: A tányérra kívánkozó malac … és 99 további gondolatkísérlet (Corvina, 2008)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Chris Anderson és a hosszú farok

egy ember — Tue, 20 Jan 2009 10:18:55 +0000

Ez nem az, aminek első olvasásra tűnhet, de akkor mi is? Chris Anderson szerint a hosszú farok (long tail) az internet üzleti modellje. Olyan keresleti görbe, amelyeknek csak “feje” és “farka” van. Azt állítja, hogy a kultúra (filmek, televízió, újságok, könyvek stb.) területén a nagy piacok ezzel a bizonyos “fej plusz farok” görbével írhatók le. Egy piac meghatározó részét néhány nagy szereplő uralja, a maradékon viszont nagyon sok osztozik. A gazdaság és a kultúra elmozdul a domináns „győztesektől” a „sokaság” felé.

Nézzük ezt a gyakorlatban! Vegyük, mondjuk a zenei CD-k forgalmát. Pontosan egy ilyen görbét látunk magunk előtt. A függőleges tengely mutatja a népszerűséget a forgalommal mérve, a vízszintesre pedig felkerülnek a CD-k címei, forgalom szerint csökkenő sorrendben, vagyis elöl a legnépszerűbbek, a végén pedig azok, amelyekből csak pár darab kelt el. A görbe elején, vagyis a fejben vannak a nagy slágerek. A fej azonban viszonylag rövid: a görbe meredek, majdnem függőleges lejtésbe kezd, majd jön a farok, a “futottak még” kategória. Anderson szerint mindezidáig a farok általában rövid volt, pontosabban nem sokkal a fej után, ahol a görbe már a vízszintes tengelyhez közelít, el volt vágva. Mi vágta el? A gazdaság törvényei, amelyek azt diktálták, hogy foglalkozni csak a slágerekkel érdemes, azzal, amit a nagy tömegek akarnak, a többi nem kifizetődő, csak foglalják a drága helyet a polcokon. Az eredmény: magasan tartott fej, rövid, lenyisszantott farok. Slágerekre épülő tömegkultúra: néhány film, amit mindenki megnéz, néhány tévéműsor, amelyeket másnap minden hivatalban kitárgyalnak, néhány dal, amit mindenki fütyül.

Mi változott? Ami eddig nem volt kifizetődő, az a technikai fejlődésnek köszönhetően az lett, vagyis olyan dolgokkal is érdemes foglalkozni, amelyekre eddig a menedzserek felhúzták az orrukat. Itt a digitalizálás, itt az internet, itt van egy sor más technológia. A kultúra területén “demokratizálódik” a termelés: mindenki írhat, mindenki zenélhet, mindenki filmezhet, akinek van egy számítógépe, egy mikrofonja meg egy kamerája. Demokratizálódik a forgalmazás is: az internetre, a hálóra feljutni nem ügy, lehet elektronikus boltot nyitni, lehet mindenféle közösségi portálokat, hálókat használni, olcsó díjú piacterekhez csatlakozni. Készlet nincs, drága polc nincs, raktár nincs, fuvar nincs. Az eredmény: a farok benépesül, meghosszabbodik, megvastagszik. Az eddigi “slágeralapú” piacok fej utáni része sok kis részpiacra bomlik. Olyan dalokkal, könyvekkel, műsorokkal is érdemes foglalkozni, amelyeknek csak pár vevője van. Ez a sajátos ízlésű vevőket és eladókat tömörítő részpiacokból álló valami a „long tail”

Mit hoz a jövő? Anderson azt mondja: a farok tele van szeméttel, és ez szükségszerű is, hiszen ilyen a farok természete. Ahol ennyi ember egyszer csak alkotni, publikálni kezd, ott ezerszer több lesz a szemét, mint a gyöngy és a gyémánt. A kígyó-görbe valószínűleg megmarad, de a feje alacsonyabban lesz, a farka hosszabbá és vastagabbá válik.

A long tail megváltoztathatja az információszerzés gyakorlatát is. Az információhoz való hozzáférés bármely témában leginkább néhány jelentős forrás segítségével történik (például az indexet vagy az origót olvassuk, a híradót nézzük, ha hírekre van szükségünk), azonban létezik még a hozzáférésnek egy fokozatosan kisebb gyakoriságú, de annál változatosabb formája, melyet a mainstream médiumok nem tudnak lefedni. Ez játékteret, megélhetési lehetőséget nyújt kisebb tartalomszolgáltatók számára is. (Például speciális témájú híroldalak böngészése, vagy (hír)keresők használata, vagy akár az Irakban szolgáló amerikai katonák blogjai.) Anderson arról is ír, miért érezzük magunkat kényelmetlenül a Wikipedia, a Google, vagy a blogok használatakor. A hagyományos, nagy tudású, tekintélyes szerkesztők által hitelesített médiával szemben ezek az információforrások valószínűségi elven működnek, kis mintával elég rossz eredményt adnak, de a minta növekedésével egyre pontosabbak lesznek. A blogok olyan szűk érdeklődési területeket képesek lefedni, amire a mainstream sajtó soha nem lenne képes. Egy jó blog nem akar mindenkinek mindent elmondani és ez így is van rendjén.

Chris Anderson: Hosszú farok: a végtelen választék átírja az üzlet szabályait (HVG Kiadó, 2007)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Egy várost szeretni – Orhan Pamuk: Isztambul

egy ember — Thu, 08 Jan 2009 08:36:01 +0000

Úgy tizenöt éve jártam Isztambulban és teljesen lenyűgözött a város, ezért aztán nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz egy őslakos szemével. Nos a két Isztambulnak nem sok köze van egymáshoz. Pamuk arról a városról ír, amit a turisták nem szoktak látni. Az ő Isztambulja az ötvenes-hatvanas évek útkereső városa, valahol félúton az oszmán hagyományok és az európaiság között.

Nehezen kategorizálható könyvet írt Orhan Pamuk. Egyrészt szubjektív várostörténetet kapunk, másrész önéletrajzot. Talán éppen e miatt a sokféleség miatt volt annyira élvezetes ez a könyv.

A gyermek Orhan szemével láthatjuk a várost, és a benne élő családot. Átélhetjük a felfedezés izgalmát, amikor a régi negyedekben bolyongunk. A családi élet bonyodalmait, a szülők veszekedéseit és kibéküléseit. A felnőtt Pamuk pedig évtizedek gyűjtőmunkáját, kutatását osztja meg velünk, bemutatja a kor jellemző figuráit, az Isztambul történetével foglalkozókat, a kisembereket és a nagyokat.

A kötetet sok – és egész jó minőségű – fekete-fehér illusztráció teszi még élvezetesebbé.

Orhan Pamuk: Isztambul: A város és az emlékek (Ulpius-ház, 2007)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

Vagyok aki vagyok (?) – Orhan Pamuk: Fekete könyv A Fekete könyv cselekménye nincs túlbonyolítva. Egy otthagyott férj keresi...
10 kedvenc könyvem 2008-ban A Pop, csajok, satöbbi nekem többek között azért emlékezetes, mert...
Best of 2008 Nekem ezek tetszettek a legjobban 2008-ban (de lehet, hogy nem...

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent

vargarockzsolt — Sat, 27 Dec 2008 10:55:36 +0000

Ez a könyv nehéz olvasmány. Tizenhét elbeszélést tartalmaz, melyek történetei az átlagos olvasó számára érdektelenek, unalmasak.
Az első egy Kyoto városában, a Kamo folyóban vadászó madárról szól. A másodikban egy, az ókori perzsa birodalomban játszódó történetet, valamint az események bibliai feldolgozását 1470-ben Itáliában megfestő Botticelli életét ismerhetjük meg. A harmadik elbeszélés ismét Japánban játszódik, és egy Buddha szobor restaurálását idézi fel. A negyedik színhelye Velence, és egy Krisztust ábrázoló festmény mágikus hatását mutatja be. Nem folytatom a felsorolást, legyen elég annyi, hogy többnyire műalkotásokról, s azok emberre gyakorolt hatásáról szóló, tematikailag és szereplők szintjén látszólag össze nem függő történetekkel találkozhatunk.
A befogadást tovább nehezíti Krasznahorkai stílusa. Mondatai nagyon hosszúak, gyakran többoldalasak(!). A Tarr Béla filmjeiből ismerős „lassúság, vontatottság” itt az események aprólékosan részletező leírásában jelentkezik. Hosszú oldalakon keresztül olvashatunk például egy japán színpadi maszk kifaragásáról, vagy az orosz ikonfestészet rejtelmeiről.
Azoknak, akik a fentiek ellenére mégis elolvassák, vagy már elolvasták, ajánlom, hogy az interneten nézzenek utána a könyvről szóló kritikáknak. Károlyi Csaba, Dunajcsik Mátyás, Keserű József, Szegő János, Sántha József elemzései az itteni kereteket meghaladó terjedelemben, és filozófiai-irodalomtörténeti kitekintéssel közelítik meg Krasznahorkai művét, amely egyébként a Magyar Narancs irodalmi sikerlistáján toronymagasan lett a 2008-as év legjobb könyve.
Én miért szeretem? Mert szép könyv. Szertartásos elmélyültsége lehetőséget teremt a meditációra, és szembesít azzal a kérdéssel, hogy mi a művészet szerepe az ember életében? A saját válaszom más, mint a könyv írójának. Krasznahorkai szerint a műalkotások egy égi világ megtestesülései, s így többek, túlmutatóak az emberen.
Én úgy gondolom, hogy az ember csodálatosabb minden műalkotásnál. A testünket alkotó atomok távoli óriáscsillagokban keletkeztek évmilliárdokkal ezelőtt, és szupernova robbanások repítették ide, az űrnek ebbe a szegletébe. A testünket alkotó sejtek az evolúció évmilliárdos fejlődésének eredményei, az idegrendszerünk, ösztöneink a törzsfejlődésünk sok évmilliós múltját idézik. Beszédünk több tízezer éves múltra vezethető vissza, gondolkodásunk egyes elemei a legrégibb fennmaradt műalkotásoknál sokkal korábbi toposzokra és mítoszokra utalnak. Szervezetünk, agyunk összetettsége, bonyolult harmóniája messze meghaladja a legcsodálatosabb műalkotás összetettségét és harmóniáját.
Életünk sok milliárd pillanatból áll, és minden pillanatban benyomások sokasága éri az embert, melyet az idegrendszerünk elraktároz, s a megfelelő pillanatban feldolgozva előhív. Minden egyes emberi élet százezernyi Háború és béke terjedelemben elmesélhető könyvből áll, minden pillantásunk műalkotásokat, festményeket, szobrokat metsz ki a térből, minden pillanatban egy háromdimenziós film rendezője és főszereplője vagyunk, amelyet úgy hívnak valóság, élet. Ezt ösztönösen minden ember tudja, s így aztán a műalkotások kiváltotta érzelmek, emóciók intenzitása meg sem közelíti egy másik ember iránt érzett szeretetünk, szerelmünk, félelmünk, vagy gyűlöletünk mértékét.
Eltérő felfogásom nem akadályozhat meg, hogy elismerjem a könyv nagyszerűségét. Krasznahorkai László írásművészetének kifinomultsága, gondolatainak mélysége, az általa ábrázolt világok varázslatos szépsége és élettel teltsége minden filozófiai prekoncepciót zárójelbe téve lehetővé teszi, hogy az olvasó kialakítsa a saját olvasatát. A saját olvasat az esztétikai élvezeten túl a saját út megtalálását is jelentheti, melynél fontosabb cél megvalósításához műalkotás nem nyújthat segítséget.
Bár könyvismertetőbe nem szokásos verset illeszteni, ez most nagyon idekívánkozik:

Rilke: Archaikus Apolló-torzó

Nem ismerhettük hallatlan fejét,
melyben szeme almái értek. Ám a
csonka test mégis izzik, mint a lámpa,
melybe mintegy visszacsavarva ég

nézése. Különben nem hintene
melle káprázatot s a csöndes ágyék
íves mosollyal, mely remegve lágy még,
a nemző középig nem intene.

Különben csak torzult és suta kő
lenne, lecsapott vállal meredő,
nem villogna, mint tigris bőre, nyersen,

s nem törnék át mindenütt busa fények,
mint csillagot: mert nincsen helye egy sem,
mely rád ne nézne. Változtasd meg élted!

Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent (Magvető, 2008)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok Ez a könyv olyan titokzatos, mint egy ismeretlen város temetője....
Erlend Loe Budapesten járt A sokunk által kedvelt és sokoldalú Erlend Loe, (író, forgatókönyvíró,...
Puszibolt – Cserna-Szabó András Szívesen belenéznék egyszer Cserna-Szabó András fejébe, hátha kiderülne, honnan veszi...

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.