Az arany jegyzetfüzet
Valószínű, bele se kezdek ebbe a csaknem ezer oldalas monstrumba, ha nem tetszett volna annyira Az ötödik gyerek. A fülszöveg szerint a Nobel-díjas írónő főműve, a huszadik század egyik legfontosabb regénye. Hát lássuk!
Anna Wulf az ötvenes évek Londonjában él. Elvált, van egy lánya, és írt egy regényt, ami sikeres lett, ennek jogdíjaiból tartja fönn magát. Barátnőjével Mollyval az angol kommunista párt tagjai, mert ők legalább tesznek valamit, ellentétben a többiekkel. Független, gondolkodó, baloldali nők, de ez nem annyira tudatos választás, inkább reakció a világra, a társadalomra. Büszkék függetlenségükre, női identitásukra, de önmagukat még mindig a férfiakhoz képest határozzák meg, erre utal a visszatérő „Férjezetlen nők” fejezetcím is. Ezekben a fejezetekben zajlik a regény tulajdonképpeni cselekménye. Anna és Molly élete, problémáik gyermekeikkel, volt férjeikkel, barátságaik, szerelmeik, politikai akcióik. Anna attól fél, hogy csak egy klisé, felvett szerepeinek összessége. Csömört és zűrzavart talál magában, mély „erkölcsi kimerültséget”, a semmi sem számít állapotát. Nah végre! Ez tényleg érdekel… »
Túlzás nélkül mondhatom, hogy imádom a regényes, elbeszélős, humoros útikönyveket. Egy jó író tollából pláne. Bár szerzőnk saját bevallása szerint nem szeret kimozdulni otthonából, akkor hogyan lehetséges az, hogy mégis útikönyvet írt? Vegyük a meghatározás nem „klasszikus” jelentését. Egy sikeres írót sok helyre meghívnak a világban, hogy távolabbi helyeken is legyen lehetősége népszerűsíteni műveit. Vagyis folyton utazik. És hát történnek vele dolgok itt is, ott is. Miért ne vethetné ezeket is papírra, átszőve egyúttal némi útleírással, személyes élményekkel, humoros esetekkel, gasztronómiai megfigyelésekkel, esetleg saját családjával kapcsolatos történetekkel…? 
A Fekete könyv cselekménye nincs túlbonyolítva. Egy otthagyott férj keresi a feleségét és a magyararázatot. Ennyi. Galipot, az isztambuli ügyvédet elhagyja a felesége Rüya. Galip nyomozásba fog, és az újságíró Celalra kezd gyanakodni, aki szintén eltűnt. Galip, hogy megtalálja őket, felveszi Celal személyazonosságát. De nem is a cselekmény fontos ebben a műben, hanem az emlékezet. Az érzelmek, gondolatok, cselekvések aprólékos számbavétele, az elme működése, ami minden történetből, gondolatból kaput nyit egy másik felé. „A világ, ahol minden mindennek az utánzata, minden történet és minden ember önmagán túl másnak a másolata, ahol minden történet más történetekre nyílik…” Ez tökéletesen jellemzi Pamuk írástechnikáját is. (Proust hatása letagadhatatlan – és Pamuk nem is tagadja.) Lassú, szétterülő próza ez, mint egy folyó deltája, és aki ráérez a hangulatára, azt beszippantja a sok mese, egymásra utaló történet. Minden második fejezet egy Celal tárca. Ezek azonban nem válnak el a cselekménytől, sőt egybefonódnak. Az irodalom befolyásolja az életet. (Mintha az 
