Könyvtárosok könyves blogja » Ulpius-ház

Az arany jegyzetfüzet

egy ember — Wed, 18 Mar 2009 10:34:02 +0000

Valószínű, bele se kezdek ebbe a csaknem ezer oldalas monstrumba, ha nem tetszett volna annyira Az ötödik gyerek. A fülszöveg szerint a Nobel-díjas írónő főműve, a huszadik század egyik legfontosabb regénye. Hát lássuk!

Anna Wulf az ötvenes évek Londonjában él. Elvált, van egy lánya, és írt egy regényt, ami sikeres lett, ennek jogdíjaiból tartja fönn magát. Barátnőjével Mollyval az angol kommunista párt tagjai, mert ők legalább tesznek valamit, ellentétben a többiekkel. Független, gondolkodó, baloldali nők, de ez nem annyira tudatos választás, inkább reakció a világra, a társadalomra. Büszkék függetlenségükre, női identitásukra, de önmagukat még mindig a férfiakhoz képest határozzák meg, erre utal a visszatérő „Férjezetlen nők” fejezetcím is. Ezekben a fejezetekben zajlik a regény tulajdonképpeni cselekménye. Anna és Molly élete, problémáik gyermekeikkel, volt férjeikkel, barátságaik, szerelmeik, politikai akcióik. Anna attól fél, hogy csak egy klisé, felvett szerepeinek összessége. Csömört és zűrzavart talál magában, mély „erkölcsi kimerültséget”, a semmi sem számít állapotát. Folyamatosan retteg a szétcsúszástól (skizofréniától?), attól, hogy elveszíti a kontrollt az élete és a gondolatai fölött, ezért nyitja meg a jegyzetfüzeteket. Ezekben rendszerezi életét. A feketébe kerülnek a múltjával kapcsolatos feljegyzései, és regényének utóélete. Ez a regény Rhodesiában játszódik a második világháború alatt. Egy csoport jó szándékú, de naiv fehér életét mutatja be, akik arra azért rájönnek, hogy elég visszás keresztes háborút viselni Hitler ellen, amikor a gyarmatok nagy része hitleri elveken működik.

A pirosban a kommunista párttal kapcsolatos feljegyzéseit vezeti Anna. A háború utáni nyugati értelmiség egy jelentős része szimpatizált a kommunizmussal, de az ötvenes évek vége már inkább a kiábrándulás korszaka. A koncepciós perek után már nehéz egy kisebbség hibáinak látni a rendszer bűneit. Ennek ellenére sokan maradnak kommunisták, mert a kilépéssel egész életüket tagadnák meg, magánmítoszokat alkotnak, hogy igazolják döntésüket. (Koestlertől ismerős ez a világ.)

A sárga füzetbe kerülnek az Anna zűrzavaros érzelmi életével kapcsolatos jegyzetek, valamint egy önéletrajzi regény vázlatai. A kékbe pedig a mindennapok történései, újságkivágások, pszichoanalíziséről írt feljegyzései.

Hiába próbálja az élet áttekinthetetlenségét rendszerbe foglalni a füzetek is csak káoszról, fájdalomról, magányról tudósítanak, meglehetősen lehangoló képet festve a kor társadalmáról. „…ez korunk sötét titka, senki se beszél róla, de valahányszor az ember kinyit egy ajtót, fülsiketítő, elkeseredett, artikulálatlan sikoly fogadja.” (Tábori Zoltán fordítása)

A címadó arany jegyzetfüzet Anna kísérlete, hogy újra birtokba vegye saját életét, hogy ismét tudjon írni, lehessen szerelmes, azonban ez csak vágyainak kivetítése, egy lehetséges párhuzamos valóság. Anna megbirkózik a zűrzavarral, de ez egyediségének elvesztését is jelenti.

Remélem ebből az írásból kiderül, hogy egyszerűen „túl sok” a regény. Az egymásra utaló szövegsíkok egy ideig izgalmasak, de a vége felé már inkább fárasztóak, csakúgy mint a folytonos pszichologizálás. A nők társadalmi helyzetére, a kommunizmusra vonatkozó megállapításai 1962-ben biztosan sokkal érdekesebbek és fontosabbak voltak mint ma.

Azt hiszem 3-400 oldallal kevesebb több lett volna. Persze vannak a regénynek remek részei. A Férjezetlen nők fejezetek és az afrikai részek remekül megírt párbeszédeit élvezet olvasni. Talán csak eljárt fölötte az idő…

Doris Lessing: Az arany jegyzetfüzet (Ulpius-ház, 2008)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető.

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Hát akkor utazgassunk! – Bächer Iván: Ruccanások

Mime — Mon, 09 Feb 2009 12:59:15 +0000

Túlzás nélkül mondhatom, hogy imádom a regényes, elbeszélős, humoros útikönyveket. Egy jó író tollából pláne. Bár szerzőnk saját bevallása szerint nem szeret kimozdulni otthonából, akkor hogyan lehetséges az, hogy mégis útikönyvet írt? Vegyük a meghatározás nem „klasszikus” jelentését. Egy sikeres írót sok helyre meghívnak a világban, hogy távolabbi helyeken is legyen lehetősége népszerűsíteni műveit. Vagyis folyton utazik. És hát történnek vele dolgok itt is, ott is. Miért ne vethetné ezeket is papírra, átszőve egyúttal némi útleírással, személyes élményekkel, humoros esetekkel, gasztronómiai megfigyelésekkel, esetleg saját családjával kapcsolatos történetekkel…?

Bächer Iván könyvének forgatása közben sokunknak ismerősek lehetnek a londoni, bécsi, római, svájci, felvidéki, erdélyi utcácskák, terek, ízek, emberek. Olyan szemléletesen írja le tapasztalatait, hogy ott ülünk vele a Londonba tartó buszon, vagy éppen Kolozsvár felett együtt másszuk a hegyet az esztenáig, ahol finom juhsajt várja az éhes vándort.

Nem is értem, a kedves Író Úr, miért is nem szeret utazni?

Bächer Iván: Ruccanások (Ulpius-ház, 2007)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Vagyok aki vagyok (?) – Orhan Pamuk: Fekete könyv

egy ember — Mon, 26 Jan 2009 12:50:26 +0000

A Fekete könyv cselekménye nincs túlbonyolítva. Egy otthagyott férj keresi a feleségét és a magyararázatot. Ennyi. Galipot, az isztambuli ügyvédet elhagyja a felesége Rüya. Galip nyomozásba fog, és az újságíró Celalra kezd gyanakodni, aki szintén eltűnt. Galip, hogy megtalálja őket, felveszi Celal személyazonosságát. De nem is a cselekmény fontos ebben a műben, hanem az emlékezet. Az érzelmek, gondolatok, cselekvések aprólékos számbavétele, az elme működése, ami minden történetből, gondolatból kaput nyit egy másik felé. „A világ, ahol minden mindennek az utánzata, minden történet és minden ember önmagán túl másnak a másolata, ahol minden történet más történetekre nyílik…” Ez tökéletesen jellemzi Pamuk írástechnikáját is. (Proust hatása letagadhatatlan – és Pamuk nem is tagadja.) Lassú, szétterülő próza ez, mint egy folyó deltája, és aki ráérez a hangulatára, azt beszippantja a sok mese, egymásra utaló történet. Minden második fejezet egy Celal tárca. Ezek azonban nem válnak el a cselekménytől, sőt egybefonódnak. Az irodalom befolyásolja az életet. (Mintha az Isztambul folytatódna.)

A regény másik kulcsfogalma a személyiség, pontosabban az, lehetünk-e önmagunk, vagy mindenképpen másolatok vagyunk. Csak akkor leszünk-e azonosak magunkkal, ha elzárkózunk minden külső hatástól, könyvektől, tárgyaktól, a többi embertől, sőt az emlékeinktől is? Nem csak Galip veszi fel Celal személyiségét, Celal is mások bőrébe bújik az írásaiban, sőt a „valóságban” is. Mindenki szerepet játszik, szultánok, hercegek, alvilági figurák, diktátorok szerepeit. A regényben rengeteg utalás van a török, arab, perzsa irodalmakra. Celal (ejtsd: Dzselal) neve Jalal ad-Din Muammad Rumira, a XIII. században élt híres perzsa misztikusra és költőre, a Mevlana rend (kerengő dervisek) szellemi atyjára utal, Galip pedig Seyh Galip XVIII. századi török költőre, aki a Mevlana derviskolostoraiban nevelkedett, és őt tartják a török divánirodalom* utolsó nagy képviselőjének.

A hagyományokról is szól tehát a regény. A perzsa, arab, oszmán örökségről, illetve arról, ahogyan ezt felszámolja a nyugati (tömeg)kultúra. Szól a városról, Isztambulról, és az írott szó hatalmáról. „Mert semmi sem lehet meglepőbb az életnél. Kivéve az írást. Kivéve az írást. Igen, természetesen, kivéve az egyetlen vigaszt, az írást.”

(Az idézetek Tasnádi Edit fordításai.)

* divánirodalom: A medreszében (mohamedán iskola) nevelkedett költők, írók által létrehozott, az arab és perzsa irodalmat példaként követő oszmán-török irodalom a 11. sz.-tól a 19. sz. közepéig. A divánköltészet szakított az ősi török hangsúlyos verseléssel és helyette az arab eredetű időmértékes formákat használta. A versformákat és műfajokat változatlanul vette át a perzsa-arab irodalomból. (Ilyen értelemben tehát másolat.) A gondolatok, érzések kifejezésére kliséket használ, ezek évszázadokon keresztül alig változva kerülnek át egyik versből a másikba. A lényeg nem annyira kifejezés, mint a megformáltság. (Ilyen értelemben is másolat.)

Orhan Pamuk: Fekete könyv (Ulpius-ház, 2008)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető.

Egy várost szeretni – Orhan Pamuk: Isztambul Úgy tizenöt éve jártam Isztambulban és teljesen lenyűgözött a város,...
Segítség tafofil vagyok! – B. Akunyin – G. Cshartisvili: Temetői történetek Szeretem a temetőket (erről már szó esett egy korábbi írásban),...
Kis magyar Faust – Zoltán Gábor: Fekete bársony Zoltán Gábor méltatlanul keveset olvasott és emlegetett szerző, pedig nagyon...

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Egy várost szeretni – Orhan Pamuk: Isztambul

egy ember — Thu, 08 Jan 2009 08:36:01 +0000

Úgy tizenöt éve jártam Isztambulban és teljesen lenyűgözött a város, ezért aztán nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz egy őslakos szemével. Nos a két Isztambulnak nem sok köze van egymáshoz. Pamuk arról a városról ír, amit a turisták nem szoktak látni. Az ő Isztambulja az ötvenes-hatvanas évek útkereső városa, valahol félúton az oszmán hagyományok és az európaiság között.

Nehezen kategorizálható könyvet írt Orhan Pamuk. Egyrészt szubjektív várostörténetet kapunk, másrész önéletrajzot. Talán éppen e miatt a sokféleség miatt volt annyira élvezetes ez a könyv.

A gyermek Orhan szemével láthatjuk a várost, és a benne élő családot. Átélhetjük a felfedezés izgalmát, amikor a régi negyedekben bolyongunk. A családi élet bonyodalmait, a szülők veszekedéseit és kibéküléseit. A felnőtt Pamuk pedig évtizedek gyűjtőmunkáját, kutatását osztja meg velünk, bemutatja a kor jellemző figuráit, az Isztambul történetével foglalkozókat, a kisembereket és a nagyokat.

A kötetet sok – és egész jó minőségű – fekete-fehér illusztráció teszi még élvezetesebbé.

Orhan Pamuk: Isztambul: A város és az emlékek (Ulpius-ház, 2007)

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

Vagyok aki vagyok (?) – Orhan Pamuk: Fekete könyv A Fekete könyv cselekménye nincs túlbonyolítva. Egy otthagyott férj keresi...
10 kedvenc könyvem 2008-ban A Pop, csajok, satöbbi nekem többek között azért emlékezetes, mert...
Best of 2008 Nekem ezek tetszettek a legjobban 2008-ban (de lehet, hogy nem...

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Ringat a víz… Bácskai Judit: Hogyan éltem túl a Karib-tengert?

Mime — Mon, 22 Dec 2008 11:56:56 +0000

Adva van egy belevaló szegedi leányzó, aki egy csúnya szerelmi csalódás után úgy dönt, hogy új életet akar kezdeni. Minél messzebb, annál jobb… Szerencsésen kiköt egy tengerentúli luxushajó fedélzetén, persze nem nyaralni, hanem dolgozni, tapasztalatokat szerezni, barátokat gyűjteni, világot látni. Kijut neki aztán jóból-rosszból és persze összetört kis szíve is begyógyul, új szerelem szövődik.

A könnyed kis mű olvasása közben teljesen olyan érzésem volt, mintha a barátnőm leveleit olvasgatnám, aki hétről hétre beszámol nekem arról, mi történik vele a messzi idegenben, milyen kétségek között vergődik, kik a barátai, az ellenségei és (hát a legfontosabb!) milyen pasik dongják körük. A számomra valószínűtlenül messzi városok neveit olvasva (pl. Miami) elgondolkodtam, vajon képes lennék végigcsinálni mindazt, amin ez a lány végigment. Lenne hozzá bátorságom? Azt gondolom, nem. Tisztelem és becsülöm azokat, akik ilyen kalandra vállalkoznak. Meg persze irigylem is. Hiszen az élményeket senki nem veheti el tőlük!

Könnyű, nyári, strandolós olvasmány egy „közülünk való” lány tollából.

Bácskai Judit: Hogyan éltem túl a Karib-tengert? Ulpius-ház, 2005.

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

„Én is végigéltem egy adott sorsot. Nem az én sorsom volt, de én éltem végig – …” Egy nép, egy sors, egy vallás, egy kultúra, több ezer...
Hogyan csináljunk könnyen, gyorsan sok kis nácit? – Todd Strasser könyvéről Amerika újfent megfejtette az európai történelem egyik nagy talányát: hogyan...

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.