Miért érdemes a XIX. és a XX. század fordulóján élt arisztokraták önéletrajzi írásait olvasni?
Mert hitelesebb, mint bármelyik iskolai tankönyv! Az önmaguk által megélt események, élmények visszaidézése teszi igazán hitelessé ezeket az írásokat. (Persze nem nélkülöznek némi szubjektivitást.)
Gazdag kor- és társadalomrajz, rendkívüli műveltség, árnyalt jellemábrázolás és személyesség hatja át eme sajátos „történelemkönyveket”. És, ami számomra még igazán nem megvetendő: a tényszerűség sokszor humorral, szellemességgel párosul.
Íme néhány példa (némelyik – újabb kiadása nem lévén – már csak antikváriumban vagy könyvtárban lelhető fel):
Odescalchi Eugénie: Egy hercegnő emlékezik Budapest: Gondolat Könyvkiadó, 1987. Erba Odescalchi Sándor: Testamentum Budapest: Dovin Művészeti Kft., 1991. Apor Klára: Vándormadarak Budapest: Argumentum, 2004 . Nemeskéri Kiss Margit: Emlékeim: 1891-1973 Budapest: Kairosz, 2007. Astrup Edle Hubay Cebrian: Töretlen akarattalBudapest: Európa, 2007.
Nincs kapcsolódó írás.
Kedves Callope!
Azt írod: “hitelesebb, mint bármelyik iskolai tankönyv”. Talán: izgalmasabb, érdekesebb, mélyebb, adatgazdagabb, intenzívebb…, de nem hitelesebb. A tankönyvek tudományos kutatáson alapulnak (nem a rendszerváltás előtti tankönyvekről beszélek), a tudomány az ellenőrizhető – bizonyítható, vagy cáfolható állításokkal foglalkozik, s ez a hitelességének forrása. A memoárok vállaltan elfogultak, ez persze nem csökkenti a legjobb emlékiratok személyességből fakadó meggyőző erejét.
Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül c. könyvét – ellenpontként – azért odatenném az általad ajánlottak mellé. (Kekec Elek)
Van véleményed? Írd meg!
Sajna ahhoz, hogy kiírhasd magadből amit szeretnél elmondani, előbb előbb be kell jelentkezned.