A skandináv irodalom méltán válik egyre ismertebbé és elismertebbé kis hazánkban. A norvég Kjell Askildsen mégsem tartozik a túlzottan divatos szerzők közé (legalábbis ennek a kötetnek a kölcsönzési adatai sajnos ezt mutatják), noha ez a novellagyűjteménye igazi irodalmi különlegesség. Nagyszerűsége talán leginkább abban áll, hogy milyen kis terjedelemben, akár egy-egy rettenetesen erőteljes mondattal képes megteremteni történeteinek többnyire igen komor, de mégis lenyűgöző atmoszféráját. A könyv egy összefüggő novellafüzérrel indul, Thomas F. utolsó feljegyzései a nagyközönség számára címmel. A tíz rövid írás kevesebb mint harminc oldalon az öregségről mesél nekünk, de úgy, hogy annál mélyebb, igazabb kép megfestésére sok, egyébként tehetséges írónak tán egy nagyregény oldalai sem lennének elegendőek. Olyan típusú szűkszavúság ez, ami mögött igazi bölcsesség rejtőzik. Hétköznapi képek, amelyek kerülnek minden pátoszt, hamis emelkedettséget. A túl hosszúra nyúlt élet brutális valósága mutatkozik itt meg, ahol az emberi kapcsolatok megszűnnek, illetve a még meglevők is teljesen kiüresednek, ahol egy törött lépcsőházi korlát vagy egy forgalmas úttest sokunk számára elképzelhetetlen akadályt jelentenek a mindennapi létezés során. Ennek ellenére ott munkál az élni akarás – néha felfoghatatlan – makacssága és a kiszolgáltatottság végsőkig való elkerülése. Kevés megnyugtató gondolatra lelhetünk ezeken a lapokon, ahol a végső konklúzió nem is lehet más, mint elfogadása annak; itt az ideje a meghalásnak. A kötet többi írása is igen sötét hangulatot áraszt, többnyire az élet olyan pillanatait ábrázolva, ahol megszűnik a mindennapi tevékenység létet leplező forgataga. Forró hétvégék, családi összejövetelek, csendes idők hosszúra nyúlt órái ezek, amelyeket látszólagos csendességük ellenére áthat valami kimondatlan, néha az elviselhetetlenségig fokozódó feszültség. A másik ember jelenlétének feszültsége ez, amelyet igénylünk ugyan, de amivel egyre kevésbé tudunk együtt élni. Nincs talán olyan ember, akinek ne lennének ismerősek ezek az érzések, amelyeket Askildsen olyan nagyszerűen fest meg. És micsoda mondatokkal! Ne ijedjenek meg, bár az összkép borús, a kivitelezésből ennek ellenére a humor sem hiányzik. A könyv csak méretét tekintve könnyű alkotás, így akár utazás közben is olvashatjuk, csak egyre vigyázzanak, el ne felejtsenek időben leszállni!
Kjell Askildsen: A thesszaloniki kutyák (Noran, 2004)
Kapcsolódó írások:
- Anne B. Ragde – A Neshov trilógia Először is köszönet az olvasónak, aki ajánlotta ezt a könyvet,...
Nekem főleg az első rész, a Thomas F. utolsó feljegyzései tetszett. Szívesen olvasnék még Askildsentől, kár hogy csak ez a kis kötet jelent meg magyarul.
Köszönöm, hogy olvashattam, nekem végig nagyon tetszett. Bagabo, azt írtad: “Kevés megnyugtató gondolatra lelhetünk ezeken a lapokon, ahol a végső konklúzió nem is lehet más, mint elfogadása annak; itt az ideje a meghalásnak.” Én azt tenném hozzá, hogy az ember az, aki képes értelmet adni még a fájdalomnak, a magánynak és a halálnak is.
Nálam eddig ez a könyv benne van a legjobb 10-ben.
Tényleg túl rövid ez a válogatás. Több Askildsent kérünk!!
Van véleményed? Írd meg!
Sajna ahhoz, hogy kiírhasd magadből amit szeretnél elmondani, előbb előbb be kell jelentkezned.