Nagyon megragadta a figyelmemet a könyv borítója: magányos házikó néhány fa gyűrűjében, fodrozódó tenger, a háttérben havas hegycsúcsok. Azonnal éreztem, hogy ezt a művet nem teszem le a kezemből. Sejtelmességet, elvágyódást, magányt szimbolizált, ugyanakkor valamiféle beletörődő melankóliát, megnyugvást és megbocsátást. Sugallta a tragédiát, de nem reklámozta.
Három lánytestvér: Erika, Laura és Molly immár felnőttként elhatározzák, hogy meglátogatják rég nem látott édesapjukat, aki egy szigeten él. 25 éve nem látták őt, és egymással is rég találkoztak. Egy 25 évvel ezelőtti esemény szakította el egymástól a családtagokat.
A regény szerkesztése nem lineáris. Mozgunk időben és térben is: a ma már felnőtt szereplők jelenlegi életét is megismerjük, vele párhuzamosan pedig a múltban történtek köszönnek vissza.
Sokáig nem derül ki az olvasó számára, ki is az “áldott gyermek”. Ő Ragnar, a kamaszfiú, akit a többi kortársa csúfol, gúnyol és kirekeszt a társaságból. Csupán egyikükkel kerül közeli kapcsolatba: Erikával. De vele is csak titokban találkozik, a lány mindenki más előtt titkolja, hogy köze lenne a fiúhoz. Bimbózó vonzalmuk, az érzékiség felfedezésére a legbiztosabb hely az erdő mélyi kunyhó.
A múltbeli cselekménysor egyenes úton vezet a tragédiához. Golding “A Legyek Ura” című könyvéhez hasonlítja a szakrecenzió: a gyermeki agresszió, kegyetlenség miként torkoll tragikus végkifejletbe.
Linn Ullmann a kortárs skandináv irodalom meghatározó alakja. Liv Ullmann színésznő és Ingmar Bergman rendező lánya irodalmi tehetségével bizonyítja, hogy – ugyan más művészeti ágban, de – méltó utódja híres szüleinek.
Nincs kapcsolódó írás.
Ez nekem is nagyon tetszett!
Príma könyv, igazi női regény. A skadinávok nem szenvedtek diktatúráktól, ezért a családban találták meg a démonjaikat. Nálam azért a legjobb tízbe nem férne be. Azt mindenképpen megjegyzem, hogy a norvégok irigyelték a svédektől Björn Borgot és az ABBÁt…
Nekem a “női regény” kategória egészen mást jelent, pl. Jill Mansellt, Kathy Lette-t, Fejős Évát. Szerintem azt a könyvet, amelyben kamaszok gyilkossá válnak, a legnagyobb jóindulattal sem lehet a “női könyv”-ek közé sorolni. Nem mellesleg pedig ezt a műfajt sem kéne lenézni, mert (általában) kimondottan kellemes kikapcsolódást jelentenek.
Tisztelt Calliope!
A női regényt nem nézem le. Nekem az a női regény, ahol érzem, olyan tapasztalatokkal rendelkezik a szerző, amelyek egy férfi számára nem evidensek. A kamaszgyilkosságot Golding A legyek urában férfi módjára közelítette meg, a dominancia harcot és a metafizikus gonosz megjelenését állítva a középpontba, itt inkább az érzelmek, a vágyak és az eltitkolt emberi kapcsolatok dominálnak.
Örülök, hogy olvashattam a könyvet, és másoknak is ajánlom.
Van véleményed? Írd meg!
Sajna ahhoz, hogy kiírhasd magadből amit szeretnél elmondani, előbb előbb be kell jelentkezned.