Magányos hős és az „igazság bajnoka”, de nem Don Quijote, és nem is Bud Spencer… 30-as éveiben járó, erős testalkatú, de szelíd ember, amíg fel nem bosszantják. Látszólag nem érdekli semmi, sodródik az eseményekkel, míg ki nem alakul a végső cél: megtalálni a bűnöst/bűnösöket.
Ne olvassunk krimit? De igen, ha jó, s mellette más könyv is van az életünkben.
Reacher az, aki megvalósítja régi és mai álmainkat. Független egyéniség, egy fogkefével járja Amerikát, minden más nyűg a számára. Ruháit kidobja, újat vesz helyettük. Van rá pénze (katonai rendőr volt valaha). Nincs „lakhelye”, lakása, otthona, „csavargó”. Céltalan vándorlásai – illetve néhány esetben célirányos útjai során a legképtelenebb bűnügyekbe, helyzetekbe keveredik. Legfontosabb erényei a becsület, és fejlett igazságérzete. Ezek érdekében (alkatánál fogva) verekedni, sőt ölni is képes… Mindig a jó szándék, az igazság kiderítése ösztönzi. A Reacher-könyvek fő vonásai az irónia, a fanyarkás humor. A hiteles – kivételesen pontos – környezet- és jellemábrázolás a regények fontos erénye.
A krimikben mindig szerepel egy „partnernő” is, akivel Jack előbb-utóbb (inkább utóbb) kapcsolatba kerül, de e találkozások csak egy-egy állomást jelentenek életében. Alakja messze áll a spagetti-westernek figuráitól, ő inkább az amerikai mitológia vándorló hőse, úgy, mint Cooper, Kerouac, Auster alakjai.
Ha Reacher nem lenne – Lee Child tolla nyomán -, szegényebbek lennénk sok izgalmas órával, felhőtlen kikapcsolódással. Szükségünk van köznapi, de mégsem közönséges hősökre a szürke mindennapokban.
Lee Child művei Jack Reacherrel a „főszerepben” – a teljesség igénye nélkül:
A baj nem jár egyedül
Nincs mit veszítened
Rögös út
Csak egy lövés
Kétélű fegyver
Eltűnt ellenség
Lángoló sivatag
A titokzatos látogató
A pók hálójában
Elvarázsolt dollárok
Ne add fel könnyen!
Nincs kapcsolódó írás.

Van véleményed? Írd meg!
Sajna ahhoz, hogy kiírhasd magadből amit szeretnél elmondani, előbb előbb be kell jelentkezned.