Különleges történet egy borzalmakkal teli korszakból. Olvastam a könyvet, és láttam a filmet is, mely igényesen dolgozza fel a művet.
Kertész Imre hírnevét az 1975-ben megjelent, 2002-ben Nobel-díjjal jutalmazott Sorstalanság c. regény alapozta meg. Tárgyát tekintve holokauszt-regény. A megrendítő erejű történet történelmi vádirat a feledés ellen. A középpontban a főhős saját életútja áll. Köves Gyuri átlagos zsidó kamasz fiú, átlagos sorssal Budapesten, 1944-ben. Nem sokkal azután, hogy apját munkaszolgálatra viszik, őt is elfogják, bevagonírozzák, és Auschwitzba, majd onnan Buchenwaldba szállítják. Köves nem lázad sorsa ellen, nem lepődik meg, nem keres kiutat. Ő csak „van”, és megfigyel. Hogyan alakul át a személyisége?
Auschwitzba érkezésekor még szabad embernek érzi magát. Még imponál neki a tábor rendezettsége is. Gyuri sokáig együtt tréfálkozik társaival, és az Auschwitzba érkezés pillanatában is élesen szembeállítja a már ott lévő, rabruhás „fegyenceket”, magukkal, akiket továbbra is szabad emberekként értékel. A koncentrációs tábor világát gyermekien naiv távlatból mutatja be. Nem érzékeli a veszélyt. Azt hiszi, hogy a németországi munka egy értelmesebb életet hozhat. Csak később döbben rá a végveszélyre. Egyes szám első személyben mondja el benyomásait, a rabok illúzióit, majd a lassú fölismeréseket, a túlélés stratégiáit. A főhőst a biztos halál tudatában váratlanul éri a csodaszerű megmenekülés, ugyanolyan váratlanul, mint az elhurcolás. Amikor felszabadul a koncentrációs tábor, ez nem vált ki katarzist. Az elmaradt leves miatt is azt gondolja: „tegnap ilyesmi még nem fordulhatott volna például elő”. A legfőbb tapasztalat a hazaérkezés után az, hogy a visszatérők és az itthon maradottak között kölcsönös az értetlenség. Gyuri számára elfogadhatatlan a felejtés. Áthidalhatatlan szakadékot érez korábbi és mostani élete között, és tapasztalatait nem képes közvetíteni az itthon maradottaknak.
„Auschwitz után csakis Auschwitzról lehet verset írni” – írja Kertész, Adorno közismert, már-már közhelyes mondatát parafrazeálva. Kertész Imre nem Auschwitz prófétája, nem mások helyett beszél. Személy szerint Ő nem választotta, hanem elszenvedte az igazságot. Így csupán tanúságot tehet róla. Képes volt megmutatni egy belül átélt, de kifelé elmesélhetetlen világot.
Spiró György írta egyik tanulmányban a regényről: “Valami mást kapunk, mint amit szokványos regénytől, akár lágerregénytől várhatnánk: létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja.”
A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető:
Nincs kapcsolódó írás.
Van véleményed? Írd meg!
Sajna ahhoz, hogy kiírhasd magadből amit szeretnél elmondani, előbb előbb be kell jelentkezned.