Adott egy meghiúsult kábítószerüzlet valahol a sivatagban, számos holttesttel és egy bőröndnyi pénzzel. Mindez valahol a mexikói határ közelében, a nyolcvanas években. Adott egy hegesztő, Moss, aki megtalálja ezt a pénzt és azt gondolja, hogy mostantól gyökeresen megváltozik az élete. Na ebben igaza lesz… Adott még egy hidegvérrel gyilkoló megszállott, Chigurgh, aki sajátos elveinek köszönhetően a teljességgel értelmetlen gyilkolástól sem riad vissza és adott egy kiöregedő félben lévő seriff, Bell, aki egyre kevésbé érti a körülötte lévő, végtelenül eldurvuló világot.
Cormac McCarthy regényéből a Coen fivérek készítettek filmet, ez nálam igen jó belépőnek számít. Meg is néztem gyorsan a nevezett alkotást, amely nekem minden erénye mellett is alapvetően csalódást okozott. Döbbenetesen erős színészi játék, megfelelően nyomasztó környezet, szép, lassú történetszövés, de valahogy semmi több, illetve mégis, hiányérzet… Na nem baj, majd a könyv! Sajnos itt is hasonló érzések kerítettek hatalmukba. Briliáns módon megírt párbeszédek, amelyek szűkszavúságukkal, egyszerűségükkel nagyszerű atmoszférateremtő erővel bírnak. Aprólékosan, hideg objektivitással leírt gyilkosságok, vérengzés minden mennyiségben. Mindezek mellett pedig a seriff tűnődései, amelyeken keresztül tolmácsolja, tágabb értelmezési közegbe helyezi az eseményeket. Na nekem alapvetően itt kezdett kilógni a lóláb. Mert bármennyire is könnyű azonosulni (pláne a többi szereplőhöz képest) Bell nézőpontjával, alapvetően azért csak egy igen egyszerűen leírható tanulságot rág újra és újra a szánkba, azt, hogy a világ egyre rosszabb hellyé válik. Ráadásul néha bosszantó közhelyek durrogtatásával teszi mindezt. Szóval a könyv végére már nagyon kezdett elegem lenni ezekből a monológokból. Lehet, hogy kevesebb több lett volna, bár nekem így is több volt, mint elég…
Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék (Magvető, 2008)
Kapcsolódó írások:
- Troppauer/murci/szamárfül/pável tízese Elvitatkozgattunk magunkban, olyan sokan vagyok, szerencsére fejenként alig 2-3 könyvet...
Nekem összességében nagyon tetszett a könyv, bár a seriff töprengései engem is fárasztottak néha.
Nagyon érdekes könyv. Duplafedelű történet, az egyik szál egy brutális gengszter sztori – gondolom ebből készítették a filmet. Ez engem nem különösebben érdekelt. Az ilyen történettől vagy azt várnám, hogy legyen annyira izgalmas, hogy teljesen átéljem, vagy azt, hogy olyan embereket szerepeltesen akik érdekesek. Itt az egyik sem történt meg: nem volt olyan szereplő, akivel azonosulni tudtam volna, ezért elég érdektelenül szemléltem az eseményeket; és csak olyan felskiccelt figurákkal találkoztam, akik mögül hiányzott a sors, a történet, és – ahogy mondják – az ilyenekből tizenkettő egy tucat.
A másik szál egy filozófiai felvetés, amely a gyilkos és a seriff szavain és tettein keresztül nyilvánul meg. McCarthy nagyon okos író, mindent kimond, amit el akar juttatni az olvasóhoz, de álcázza, és így a mondanivalója nem válik didaktikussá. A sorsról beszél, a kikerülhetetlen és kegyetlen életről és halálról, amely elől soha nincs menekvés.
Aki a filmet látta először, annak ez a könyv talán csalódást okozhat, de aki teljesen nyitottan közeledik felé, az egy igazán megrázó és felkavaró olvasmányt kaphat.
Van véleményed? Írd meg!
Sajna ahhoz, hogy kiírhasd magadből amit szeretnél elmondani, előbb előbb be kell jelentkezned.