Sokunknak Kipling neve összeforrt A dzsungel könyve c. regényével. A Kim viszont egy új világot tárt fel, amely bevezet India szellemiségébe. Megismertet olyan körülményekkel és emberekkel, akik különböző rangúak és foglalkozásúak. Tiszteletben tartja a természetet, amely a képi világával segít megérteni az élet titkait.

Számomra az egyik legfontosabb gondolat, hogy minden ember képes lehet megváltozni, jobbá lenni, még az is, aki úgy gondolta magáról, hogy nem.

Erre legjobb példa Mahbub Ali, aki megkapja azt a kérdést, hogy miért nem követi az Utat, amely a Világ Kis Barátjának az útja. Az első gondolata persze az hogy dühvel, vagy verekedéssel kellene reagálnia a hozzáintézett kérdésre, de mégis képes humorral közelíteni a válasz megadásához.

Az ő saját, “lovakhoz” kötődő nyelvén fogalmazza meg, hogy képes lesz erre.

“-Majd követem, de csak lassan. Egyszerre csak egyik lábamat emelem, ahogy a sánta ló az umballai ugratópályán. Talán így is eljutok egyszer a Paradicsomba. Ezen munkálkodom…”

A regény első angol nyelvű kiadását, az író apja, John Lockwood Kipling illusztrálta 1901-ben, az ő munkái láthatók ebben az új magyar kiadásban is.

Kipling 1865-ben született Bombayben, így gyermekkorában megismerte a bennszülöttek nyelvét, szokásait, elragadta ez a világ. Metodista lelkész apja egy bombayi képzőművészeti iskola tanára, anyja Baldwin angol miniszterelnök nagynénje volt. Szülei hatéves korában Angliába küldték tanulni. Előbb nevelőszülőknél nevelkedett, majd a Westard Ho-beli katonai kollégiumban tanult. Rossz látása miatt azonban nem léphetett katonai pályára. Kollégiumi élményeit Stalky és Tsa (1899) című regényében örökítette meg.

1882-ben visszatért Indiába, ahol újságíróként dolgozott. Itt jelentek meg első novellái és versei. 1889-ben Kipling Angliában telepedett le, ahol írásaival hatalmas sikert aratott. Igazán elismert költővé a Barrack-Room Ballads (Kaszárnyaballadák) című kötetével vált, mely 1892-ben jelent meg. A kötetben hagyományos modorban írt balladák és humoros, cockney-tájszólásban, katona-argóban megszólaló versek találhatók. Ugyanebben az évben megnősült, majd amerikai felesége vermonti birtokára költöztek. Az Amerikában töltött évek alatt írta A dzsungel könyvét (1894), és A dzsungel könyve második részét (1895), melyekben Kipling kivételes írói képességgel személyesíti meg a természetet, és szinte emberi egyéniséggel ruházza fel a dzsungel vadállatait. A farkasok fölnevelte Maugli történetével Kipling azt tanítja, hogy az élet állandó küzdelem, amelyben a gyengébb áldozatul esik az erősebbnek, a dzsungel kegyetlen törvényéből azonban nem hiányzik a méltányosság és a szolidaritás sem. Amerikában nem érezte jól magát, ezért 1896-ban visszatért Angliába. 1899-ben Dél-Afrikában dolgozott haditudósítóként, és lelkes beszámolókat írt a búr háborúról.

1907-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Az első világháborúban ismét lelkes haditudósításokat írt, majd miután fiát elvesztette a háborúban, regényben dolgozta fel fia alakulatának történetét.

1935. január 18-án halt meg Londonban. Önéletrajza, a Something of myself (Valamit magamról) halála után, 1937-ben jelent meg.

A vallások és azok tisztelete, a nyugat és kelet kapcsolata, a brit titkosszolgálat tevékenysége is benne van a műben. Persze ezt nem lehet egy mondattal leírni, el kell olvasni.

Jó kalandozást kívánok Kim és a tibeti láma útitársaként India folyói, hegyei és városai között!

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Ernest Hemingway művének hőse, Thomas Hudson, talán azért az egyik legkedvesebb regényhősöm, mert annyi mindenben hasonlít rám. Nem túl bőbeszédű, bejárta a világot, és Montanaban fekvő farmjának fúrótornyaiból csörgedező olajdollárokból tengeti életét a Karib-tengeri szigetvilágban. Mellesleg befutott festő, akinek művészetét még Európában is elismerik, ezen kívül az amerikai hadsereg megbízásából német tengeralattjárók ellen harcol a II. világháború idején. A könyv három történetet mesél róla.

A harmadikban egy elsüllyedt német tengeralattjáró menekülő legénységét üldözve tűzharcba keveredik, és halálos sebet kap. Aki elsüllyedt német tengeralattjáró menekülő legénységét kívánja kergetni a Kuba körzetében található szigetvilágban, az nélkülözhetetlen kézikönyvként forgathatja ezt a részt.

A második történet kissé változatosabb, amennyiben itt először megismerkedhetünk a macskák és a magányos férfiak szerelmi életének néhány érdekes sajátosságával, majd a havannai Floridita bárban tanúi lehetünk, amint Thomas Hudson a Derék Lill nevű, valóban derék prostituált társaságában kísérletet tesz a jeges dupla daiquiri fedőnevű italkülönlegesség minden korábbi rekordot felülmúló mennyiségének elfogyasztására. A kísérlet sajnos nem sikerül, mert feltűnik egy nő, akivel Hudson korábban házasságban élt – miatta izzik a szíve – és akivel most újra sikeres szexuális, és lelki kapcsolatot létesít. Kettőjüket még a halál sem volna képes elválasztani, csak először az unalom, és másodszor a történelem. (Remélem kellőképpen talányosan fogalmaztam!)

Minden igaz történetben ott van a halál, Hemingway tudta ezt, ezért az első történet úgy fejeződik be, hogy Hudson értesül két közeli hozzátartozója elhalálozásáról. Előtte még mindenféle jó dolgok történnek – így, visszafelé mesélve, egészen vidám ez a regény, az elején például még mindenki él, akit ismerünk és szeretünk – van benne bunyó, barátság, küzdelem a nagy hallal, az öreg halász és a tenger alapváltozata (?), sztorik a két világháború közötti Párizs művészvilágáról, feltűnik az író James Joyce, és költő Ezra Pound is, és persze ott a három fiú, akik meglátogatják apjukat, Thomas Hudsont, Bimini szigetén. Ennek a három kölyöknek a mélységes szeretettel megrajzolt figurája Hemingway személyiségének legtisztább, és egyben legvédtelenebb oldalát fordítja felénk.

Ez a regény tíz évvel szerzője halála után, a hagyatékból került kiadásra. Hemingway írói módszeréhez tartozott, hogy műveinek első változatát többször is meghúzta, kigyomlált belőle minden túlírt részt, felesleges jelzőt, egészen addig, amíg kialakult a rá oly jellemző, száraz, szikár, kopogós stílus. Ezt a munkát a Szigetek az Áramlatban esetében nem végezte el, ezért a könyv legalább kétszer olyan hosszú, mint amilyennek egy jó regénynek lennie kell. Különösen a párbeszédek túlírtak, néha az az érzése támadhat az olvasónak, hogy soha nem akarnak végeszakadni. A könyvnek mégis vannak olyan erényei, amely miatt érdemes elolvasni. A romantikus történetek érzelemgazdagsága és a szeretettel, de kíméletlen őszinteséggel ábrázolt figurák mellett, számomra, Thomas Hudson szigetének, házának, magányos életének leírása is felejthetetlen marad:

„A ház az öböl és a nyílt tenger közt nyúló keskeny földnyelv legmagasabb pontján épült. Átvészelt három hurrikánt, szilárdan épült, mint egy hajó. Passzátszéltől megdőlt szálas kókuszpálmák árnyékolták, s az óceán felől az ember kisétálhatott az ajtaján, le a szirten, át a fehér homokon, bele a Golf-áramlatba. Az Áramlat vize általában sötétkék volt, ha az ember a szárazföld felől nézte, és ha nem fújt a szél. De ha az ember belegázolt, a lisztfehér homok fölött csak víz világoszöldje csillogott, s az ember a nagy hal árnyékát már jóval azelőtt észrevette, hogy odaért volna a part közelébe.

Biztonságos és remek fürdőhely volt ez nappal, de éjszaka úszásra nem való. Éjszaka a cápák közel húzódtak a parthoz, ott vadásztak az Áramlat szegélyén, és a ház felső verandájáról csöndes éjszakákon hallani lehetett a megkergetett halak csobbanását, és ha az ember lement a partra, látta a cápák derengő nyomát a vízen. Éjszaka a cápa nem fél, de tőle fél minden. Nappal azonban óvakodik a fehér homoktól, s ha mégis bejönne, árnyékát az ember messziről észreveszi.

A házban egy férfi lakott, név szerint Thomas Hudson, aki jó festő volt, és az év nagyobb részén ott dolgozott a szigeten. Ha az ember már elég rég óta lakik ezen a szélességi fokon, az évszakok változása éppoly fontossá válik számára, mint bárhol másutt, és Thomas Hudson, mert szerette a szigetet, el nem mulasztott volna egyetlen tavaszt vagy nyarat, őszt vagy telet.

A nyár néha nagyon forró volt, ha a szél augusztusban elállt, vagy ha a passzát júniusban vagy júliusban nagy néha elmaradt. Hurrikán jöhetett szeptemberben, októberben, sőt, akár november elején, szeszélyes trópusi vihar meg támadhatott bármikor, júniustól kezdve. De az igazi hurrikánhónapokban szép volt az idő, ha épp nem volt vihar.

Thomas Hudson már sok éve tanulmányozta a trópusi viharokat, s már az égről meg tudta állapítani, mikor van légköri zavar, jóval azelőtt, hogy a barométer jelezte volna. Tudta, hogy kell a vihar helyét meghatározni, s hogy milyen óvintézkedéseket kell tenni ellene. Azt is tudta, mi az, ha az ember a sziget többi lakóival él át egy hurrikánt, s hogy a hurrikán milyen szorosan összefűzi mindazokat, akik együtt élték át. És tudta, a hurrikán lehet olyan gonosz, hogy semmi sem éli túl. És mégis, mindig arra gondolt, ha ilyen gonosz hurrikán támad, szeretne maga is ott lenni, hogy a házzal együtt pusztuljon, ha az elpusztul.

A házban legalább annyira hajón érezte magát az ember, mint házban. Helyét úgy választották meg, hogy kibírja a vihart, s úgy beleépült a szigetbe, mintha maga is része lenne; de az ember minden ablakából a tengert látta, és jó kereszthuzata volt, s így hűvös alvás esett benne a legforróbb éjszakákon is. A házat fehérre meszelték, hogy nyáron hűvös legyen, s kint a tengeren, már messziről látni lehetett. Ez volt a legmagasabb tárgy a szigeten, kivéve a hosszan elnyúló, magas kazuárfaültetvényt, amelyet az ember akkor pillantott meg, mikor a sziget kiemelkedett a tengerből. Röviddel azután, hogy a kazuárfák sötét foltját meglátta a tenger színe fölött, meglátta a ház fehér tömegét is. Aztán, ahogy közelebb ért, teljes hosszában kiemelkedett a sziget, a kókuszpálmák, a deszkaházak, a part fehér vonala, s azon túl a Déli Sziget zöldje. Thomas Hudson sosem a házat látta a szigeten, hanem hogy a látvány boldoggá teszi. A házat mindig nőnek képzelte, akár egy hajót. Télen, ha északi szél fújt, és igazán hideg volt, a ház meleg volt és kényelmes, mert itt állt az egyetlen kandalló a szigeten. Nagy, nyitott kandalló volt, és Thomas Hudson uszadékfát égetett benne.

Nagy halom uszadékfát rakott fel a ház déli fala mellett. A fát kifehérítette a nap, tisztára súrolta a szélfútta homok, s ő annyira megszerette egyik-másik darabot, hogy gyűlölte elégetni. De a nagy viharok után a part mentén mindig volt újabb uszadékfa, s ő úgy találta, még a kedves darabjait is jó mulatság tűzre vetni. Tudta, hogy a tenger majd mintáz újabbakat, s a hideg éjszakákon ott ült egy nagy karosszékben a tűz előtt, olvasott a nehéz deszkaasztalon álló lámpa fényénél, s miközben olvasott, fölnézett, hallgatta a kint fúvó északnyugati szelet, a parton meg a törőhullámok robaját, s figyelte, mint égnek a nagy, kifakult uszadékfadarabok.

Néha kitette a lámpát, lefeküdt a szőnyegre, s nézte, mint színeződik el a tengeri sótól és a fába szorult homoktól a lángok szegélye. A padlón a szeme egy magasságban volt az égő fával, látta a fából kicsapó lángok körvonalát, s ettől szomorú is lett, meg boldog is. Így hatott rá minden égő fadarab. De az égő uszadék fa valami meghatározhatatlan érzést keltett benne. Arra gondolt, ha annyira szereti, valószínűleg bűn elégetni; de bűntudatot nem érzett miatta.

Ahogy ott feküdt, érezte a ház alatt a szelet, ámbár a szél lent a ház sarkát csapkodta, becsapott a tengeri fű, a bojtorján gyökere közé, s bele magába a homokba is. A padlón érezte a hullámok roppanását, mint ahogy, emlékszik, érezte a nehéz lövegek tüzét is, ha ott feküdt a földön valami üteg közelében, réges-régen, kölyökkorában.

A kandalló nagyszerű dolog volt így télen, a többi hónap során mindig szeretettel nézte, s arra gondolt, milyen is lesz megint, ha beáll a tél. A szigeten a tél volt a legjobb valamennyi évszak közül, s alig várta már egész évben.”

Ernest Hemingway: Szigetek az Áramlatban. Göncz Árpád fordítása.

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Related posts:

1. Legszebb emlékű olvasmányaim 2008-ból Herman Brusselmans: A férfi, aki munkát talált Nick Hornby: Betoncsók...

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Kurt Vonnegut: Ördögcsapda (Maecenas, cop. 2009.)

FSZEK-ben kölcsönözhető

Related posts:

1. Kurt Vonnegut: A repülő macska Két dolgot tisztázzunk előre. Egy: utálom a hagyatékból előrángatott írásokat....

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Van egy regény, amelyet a hivatalos irodalomtudomány negligál, Balassa Péter (emlékszik még valaki erre a névre? – szerencsére igen!) lesújtó kritikával illette, de rajongói ájult tisztelettel csüggnek rajta. A nyolcvanas években divat volt beszélni róla, de nem sokan voltak képesek végigolvasni.
Egy könyvkiadói ismertetésből idézek: „A Karnevál a XX. századi magyar (és bátran mondhatjuk: európai) irodalom egyik legfontosabb regénye, mind a nyelvhez, mind a mítoszhoz való viszonyulása tekintetében a James Joyce utáni regényírás jelentős állomása. Humoros és szellemes, izgalmas és szórakoztató, váratlan fordulatokban gazdag, ugyanakkor mély és elgondolkodtató, önvizsgálatra ösztönző. A regény világa, minden felhőtlennek tűnő könnyedsége ellenére többszörösen összetett (társadalomrajz, groteszk paródia, szimbolikus jelentésréteg), ezért a Karnevál sokféleképp olvasható – a különböző rétegei között azonban tökéletes egyensúlyt és megfelelést találunk. A mű alapmotívuma és egyben legfontosabb szála az önkeresés. Ezzel pedig a Karnevál még egy lényeges funkciót lát el: segít eligazodni a létezés zűrzavarában. Értelmet ad mindazoknak a dolgoknak, amelyek a világban történnek – mindannyiunkkal.” (Danyi Zoltán)

A könyvkiadók, persze, mindig dicsérik a saját portékájukat. Létezik azonban alaposabb, és talán elfogulatlanabb elemzés is: a neten elérhetők közül talán, vagy biztosan Danyi Zoltáné http://vmek.niif.hu/01300/01369/01369.htm és

Thiel Kataliné http://filozofia.ektf.hu/anyagok/2007/thiel%20katalin.doc a legjobb.

Hamvas Béla Karnevál c. műve egy hét részből álló izgalmas és szellemes családregény, mely a fejezeteket megelőző, azokat értelmező és filozófiai kontextusba helyező dialógikus formában megírt eszmefuttatásokkal egészül ki. Ezen eszmefuttatások a legtöbb olvasó számára befogadhatatlanok, és ezért ELHAGYHATÓK!, a filozófiát kedvelők számára viszont további szellemi csemegét rejtenek. (Ez a „csemege” egyszerre megalázó és felmagasztosító, gyötrelem és gyönyör, mint minden komolyan vett gondolkozás az emberről.)

Akit érdekel a filozófia, az előbb-utóbb eljut ehhez a könyvhöz, de én tudnám ajánlani azoknak is, akik csak egyszerűen szórakozni, néha csak mosolyogni, néha viszont hangosan röhögni akarnak. Íme egy részlet:
„A vonat este tíz harminckor indult, de amikor a vöröshajú segédfogalmazó tíz óra és négy perckor lábát a kocsi lépcsőjére tette, már beleütközött abba az alacsony, igen mozgékony, prémgalléros úriemberbe, aki hirtelen az előcsarnokba futott, aztán vissza, többeket megszólított, köszöngetett, végigsietett a vonaton, minden fülkébe külön benézett, s aztán egy időre mintha eltűnt volna. Az éjjeli vonaton általában kevesen utaznak. A vöröshajú ezért poggyászát kényelmesen szétrakta, plédjét az ülésen végigfektette, kiszellőztetett, megnézte, a lámpa jól működik-e, aztán nyugodtan még leszállt, hogy a kocsik előtt sétáljon. A mozdonyig ment előre, s a nagy állatot megnézte. Az ember helyesen teszi, ha a mozdonynak, amelyre magát rábízta, bemutatkozik. Amikor lassan visszaindult, egyszerre a prémgalléros jött feléje lelkendezve, és kezében valamit csörgetett.
Az ön poggyásza van amott a második szakaszban? Bocsánat, uram, hogy megszólítom -
A segédfogalmazó intett, hogy igen, az ő poggyásza, de -
Helyesen tette, hogy a bőröndjét bezárta. Nehogy tévedés legyen, folytatta az idegen szaporán, és hajlongani kezdett, én tudtam, hogy az öné, bementem, és kulcsaimmal az ön útitáskáját megpróbáltam kinyitni.
A vöröshajú hirtelen megállt.
Igen, ki akartam nyitni. Kezét megmutatta, és kitűnt, hogy egész sereg kulcsa van, kicsiny, nagyobbacska, általában utazótáskakulcsok, valami harminc darab.
Az ön táskájába egyik sem illik, szólt a prémgalléros, csak azért mondom, ha esetleg valamije elvész, engem nem gyanúsíthat, jó bőrönd az öné, zárja is jó, nem modern, premodern, ha szabad -
Egy lépést hátrált, kalapját megemelte és meghajolt.
Nevem Hoppy, szólt hángjában érezhető ünnepélyességgel, talán meghatódottsággal, Hoppy Lőrinc postamester, bocsánat uram, premodern -„

Ez volt Hoppy Lőrinc színrelépése. Hoppy az egyik legszórakoztatóbb figura, a maga mászolygásával, amelyre egy további példa:

„Uram, én tolakodó vagyok, igen számos súlyos és még súlyosabb hibám van, de valamennyi között ez, bizonyos tekintetben, ön, uram, első találkozásra eltalálta, az emberiség virágoskertjében Hoppy Lőrinc a burján, csernec, szamotor, béc -
Hirtelen fellelkesült, kezét szívére tette, és áhítatos arcot vágott.
Ön itt a földkerekség legbűnösebb emberét látja, szólt reszkető hangon, legbűnösebb, egyszersmind a legszerencsétlenebb, burján, én már sokszor gondoltam arra, hogy nevemet burjánra változtatom, pósfai burján jeszenő -„

Egy másik mellékszereplő: Barnabás Maximus. Róla Hamvas így ír:

„Barnabás Maximus az őskortudomány egyetemi magántanára volt, de a tanítástól visszavonult, és erejét kizárólag kutatásainak szentelte. Régebben az egyetemen több féléven át a pneumatológiai históriából panszofisztikus alapon parafilológiai prekollégiumot tartott, és ez a felolvasássorozat akkoriban “A nagy Ri” címmel meg is jelent. Barnabás abból indult ki, hogy az ősvallás, amely a történet előtt az egész földön, még Ameri-kában is elterjedt Ri főisten tisztelete, amint a név mutatja. A kultusz valószínű központja Afri-kában volt, éspedig a szent hegy, a Ruvenzori tetején. A vallás papjainak külön kasztja volt, az úgynevezett elő-kelők (a görög ari-sztosz, amiből a mai ari-sztokrata), az ő feladatuk volt, hogy a szellemlényt (spiritus) hódolatban és tiszteletben részesítsék. Erről a helyről vándoroltak aztán ki például Bari-ba, Agri-gentunba, Antivári-ba, Kori-ntoszba, Pári-zsba, Madri-dba, Alexandri-ába. Az istenség nevét igen sok mai név még őrzi, mint például Sári, Biri, Mari, Teri, Kari, Piri, Feri, Gyuri. A római császárok részben még a nagy istenségtől való leszármazásban hittek, így Tiberius és Hadrianus. Az istenség színe vörös volt, mint azt a pirí-t, virí-t szavak mutatják, és általában neki szenteltek mindent, ami hangos és erőteljes volt, példa erre: ri-kolt, ri-vall, ri-ad, ri-pakodik. Templomában a neki szentelt hetérák (ri-banc, ri-ma, latinul: meretri-x, törökül: huri) éltek egészen különös módon; úgy, hogy a folyó fölött hidat építettek és házakat, ennek emlékét őrzi a velencei Ri-altó. Hadserege is volt, amelyben a fő rangot a centuri-ók és a condottieri-k viselték. Az ősi tisztelet egyik távolabbi pontja Züri-chben, később pedig Bri-stoliban volt. Angliában a kultusz, mint a bri-tek neve mutatja, a Ri-chárdok és a Henrikek alatt még élt. Az istenséget Indiában az ari-ák tisztelték, és a ksatri-ja kaszt volt nekik szentelve. Később a tisztelet már a páriák közé süllyedt. Perzsiában a tisztelet jeleit a Tigri-s folyó és Dári-us király neve őrzi. A tisztelet elég korán meghonosodott Triest-ben és Ri-o de Janeiróban is, északon pedig a Missouri folyóig és az Ontari-ó-tóig terjedt, Norvégiában Kri-sztiániáig. A múltban egész Szibéri-a ezt az istenséget tisztelte, nálunk a Sabari-a szó jelzi, hogy a vallás magas fokon állt. Az istenség tisztelete igen hangos volt, ünnepein a piros színt viselték, és szimbóluma általában nem az egyenes, hanem a parabolikus volt (homori-t, dombori-t). Szent madara a ri-gó volt, szent állata a kutya, amit a mai Bodri szó őriz. Szent hala a heri-ng, szent gyümölcse a ri-biszke volt. Egyik legnagyobb szentélye a Földközi-tengeren, Santori-n szigetén volt, a kultusz innen származott át Algéri-ába, Etruri-ába, Bavári-ába, Ausztri-ába és Hungári-ába. A szent hegy belsejében az út titkos folyosókon át halad, ez volt a labiri-ntus, itt lakott a szent kakas, amely éjfélkor kukori-kolt. A nagy istenség egyik későbbi formája a Merkuri-us volt. A szentek közül Ciri-ll, Viktori-án és Flóri-án még tudtak róla. A középkorban a lovagok közül Tri-sztán. A játékok közül a kri-kelt és a mári-ás volt neki szentelve. Nevét némely közmondás őrzi, mint például: ököri-szik magában. Az istenségnek szentelt betegség a beri-beri volt. Ünnepeken nagy mulatságokat rendeztek (muri, dári-dó). A szent ételt, a ri-zst ették, és kukori-ca-(tengeri-) leveleket lobogtattak, az ünnepen humoros jeleneteket is adtak elő, innen a kari-katúra és a gri-masz szó eredete. Ezeknek az ünnepeknek a nyomait egész a Behri-ng szorosig követni lehet. A kultusz centruma akkor Canterbury volt. Az istenség szent köve a nefri-t, drága-köve pedig a beri-ll volt. Indiában az isten nevét a Kri-sna szó őrzi, de a ri-shi éppen úgy, mint a mai napig használatos shri szó is. Az istenséghez fűződő egyik mítosz azt beszéli, hogy fején papri-kakoszorúval született.”

Sajnos nem folytathatom a regény több száz szereplőjének hasonló jellemzését – terjedelmi okok miatt. Valamennyien mulatságosak, és ha nem olvassuk el a fejezetek közötti dialógusokat, akkor tiszta szívvel nevethetünk rajtuk. Talán csak a feministáknak lehetnének fenntartásaik – ilyen szörnyeteg nőkkel irodalmi műben még nem találkoztam.
A mű cselekményéről és eszmei mondanivalójáról nincs kedvem (és képességem sem) írni – pár sorban összefoglalhatatlan. Olvassátok el! Egy-két hónap múlva várom a kommentárokat! /Az ismertetésem végét összecsaptam, de szeretném, ha a nyári szabadságolás időszakára eltűnne a könyv a könyvtárból!/

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

Related posts:

1. Kis magyar Faust – Zoltán Gábor: Fekete bársony Zoltán Gábor méltatlanul keveset olvasott és emlegetett szerző, pedig nagyon...

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

A MADÁR, FIAIHOZ

Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanitottalak?!
Vagy ha elmult s többé vissza nem jő
A vig ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!
Nagy vihar volt. Feldult berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad:
S ti hallgattok? elkészültök innen?
Itt hagynátok bús anyátokat?!
Más berekben máskép szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek…
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!
Hozzatok dalt emlékül, a hajdan
Lomb- s virággal gazdag tájirúl;
Zengjétek meg a jövőt, ha majdan
E kopár föld ujra felvirúl.
Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját édesitvén:
Fiaim, csak énekeljetek!
A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyü szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!
S most, hogy a szél összevissza tépte:
Ugy tennétek, mint az emberek?
Itt hagynátok, idegent cserélve…?
- Fiaim, csak énekeljetek!

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Askildsen, Kjel: A thesszaloniki kutyák

Ficsku Pál: Gyerekgyár

Murakami Haruki: Világvége és keményre főtt csodaország

Niemi, Mikael: Popzene Vittulából

O’Connor, Joseph: Az ügynök

Palahniuk, Chuck: Cigányút

Schätzing, Frank: Raj

Spiró György: Álmodtam neked

Szorokin, Vlagyimir: Jég

Varró Dániel: Szívdesszert

Pluszként egy rövid ajánlat a januári, hosszúra nyúló hideg napokra. Ha valami könnyed olvasmányra vágyunk, ami azért irodalom a javából, ne hagyjuk ki az Übü drámák szerzőjeként híressé vált Alfred Jarry Szuperhím c. kisregényét. A XX. század kezdetének izgalmas világából Jarry a húszas évekbe repít minket, amikor az ember fizikai határainak leküzdése elérhető közelségbe kerül, leginkább a modern tudománynak és az alkoholnak köszönhetően. Bámulatos szexuális teljesítmény, több ezer mérföldes, egy huzamban tartó verseny kerékpár és vonat között, természetesen az előző győzelmével. Gunyoros humor, áltudományos okfejtések és klasszikus műveltség keveredik ebben a rendkívül szórakoztató olvasmányban. Egy írás, amely által egy kicsit beleképzelhetjük magunkat a századforduló pezsgő kulturális életű, bohém világába, ahol élni oly jó lehetett, természetesen Párizsban, hol is másutt? Utána érdemes még megnézni a Picasso kalandjait, hogy az élmény teljessé váljon, no meg ott van Apollinaire, ha nem lett volna még elég az erotikából… Boldog Januárt Mindenkinek!

Alfred Jarry: A szuperhím (LAZI, 1998, 2003)

FSZEK-ben kölcsönözhető

Related posts:

1. az én kedvenceim 2008-ban Nekem tavaly ők voltak a legmegrázóbbak-legszórakoztatóbbak-szívemnek legkedvesebbek: Lugosi Viktória: Ajvé...
2. Kedvencek 2008 Békés Pál: Csikágó Bodor Ádám: Sinistra körzet Flagg, Fannie: Sült...
3. Legszebb emlékű olvasmányaim 2008-ból Herman Brusselmans: A férfi, aki munkát talált Nick Hornby: Betoncsók...

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

A regény képei a 30-as évek berlini orosz emigrációját elevenítik fel, és ez most nem csupán szófordulat, hiszen a felskiccelt jellemábrázolások, a miliőt érzékeltető epizódok zsenit sejtetnek. Éppúgy, mint varázslatos képei, melyek a hangulati elemek segítségével pontosítják az összképet és varázsolják el az olvasót.

Bár a Lolitát nem szerettem, alig várom, hogy legjobbnak tartott regényét, a Gyér világot végre visszahozza egy olvasó.

Valadimir Nabokov sem volt mentes a személyiségtorzulástól, de hogyan is lehetne ép elmével elviselni a száműzetésnek, az apa tévedésből történő meggyilkolásának, öccse koncentrációs táborban bekövetkezett halálának élményét? Furcsa karrier volt az övé, dolgozott az American Museum of Natural History-ban, összehasonlító irodalomtudományt tanított a Wellesley College-ban, és közben sakkfeladványokat készített, lepkéket gyűjtött. A Wikipédia “lepkész”-nek titulálja, a genus Nabokovia lepkefaj tiszteletből az ő nevét viseli. Mindezek mellet írt és fordított. Mivel kora gyermekkorától tulajdonképpen kétnyelvűnek nevelték (az oroszon kívül az angolt is anyanyelvi szinten beszéli), hol oroszul, hol angolul publikált. Az Európa Könyvkiadó most az angol változathoz igazítva jelenteti meg életműsorozatát.

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Gyermekkori emlékek ihlették Fekete István „Karácsonyi látogatók” című kötetét.

A szülőfalujába hazalátogató író találkozása öreg dajkájával, Rozi nénivel: „… az öregasszony átölelte a vállam, és egyszerre a régi lett minden. Szívemben újra megvillant a régi nyarak ragyogása, régi ízek édessége, régi mezők szénaillata, és az öreg karok ölelésében megéreztem, hogy minden elmúlhat körülöttünk, elmúlhatunk mi magunk is, de a jóság ifjúsága és a tűz dajkáló, drága melege el nem múlhat soha.”

A „jusson” összekülönböző testvérpár esete, akik sohasem tudtak igazán haragudni egymásra, de megegyezni sem voltak képesek. Egészen az ifjabb testvér korai, háborúban bekövetkező haláláig. A hírről egyedül az idősebb testvér értesül. Akkor elkészíti a hivatalos papírokat, úgy, ahogy az öccse szerette volna az „osztozást”. Még ráadást is ad a keresztfiának. Mindeközben eltitkolja a gyászhírt idős, beteg édesanyjuk és testvére várandós felesége elől…

A „Két anya” története… Egy férfinak két gyermeke születik ugyanazon a napon két anyától. A házasságon kívül született gyermek édesanyja meghal a szülés után. A bába elmegy az apához, hogy ő fizessen az elhunyt, szegény nő helyett, ám a férfi elküldi. A bába minden elmond a feleségének, a kisbabát is elviszi hozzá. A két gyermek nagyon hasonlít egymásra. Az anya magához veszi a kis árvát, és soha nem árulja el a férjének, melyik is a két gyermek közül a kettőjüké. Idegen vidékre költöznek, ahol „ikrekként” nevelik fel a gyermekeket. Sok év múlva a háborúban elesik az egyik fiú. A mély gyászban azt mondja a férfi a feleségének: – „Most már ne is mondja meg, szívem.” –

A címadó „Karácsonyi látogatók” meseszerű, megható történet egy súlyos beteg kisfiú különös, karácsonyi álmáról: „Jóska szeme álmosan kinyílt. Hűvös fenyőillatban úszott a szoba. Anyja mélyen aludt. Az ajtónál szikrázó ragyogásban állt a fenyő, és rajta piros, kék ruhájú madarak… Alatta pedig – ó ez nem is igaz! – nyúl, őz, róka…”

Ilyen és még sok hasonló szép, megható novellát tartalmaz a gyűjtemény. Az ünnepi sürgés-forgásban jó néha megpihenni és gondolatban, lélekben is készülni az ünnepekre. Ebben segítenek ezek a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlható, szívmelengető történetek.

„Békességet, boldogságot,

csengőszót és gyertyalángot-,

ajándékot, szeretetet,

s mindent, ami fontos Neked.”

Békés, Boldog Szép Karácsonyt kívánok Mindenkinek!

No related posts.

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Egy nép, egy sors, egy vallás, egy kultúra, több ezer éven átívelő történelem. Címszavakban így lehet jellemezni a zsidóságot. Mi az a kapocs, ami összetart egy – a világ számtalan pontjára szóródott – népet?
Miért lettek ők üldözöttek bárhol, bármikor fordultak meg a történelem során? Mi alkotja azt a szellemi, kulturális értéket, ami miatt sokan tiszteljük Őket?
Fenti kérdésekre számos könyvben választ nyerhetünk. A zsidóság élete mindig foglalkoztatta az irodalmárokat.

Sokszor személyes élmények hatására írt önéletrajzokból ismerhetjük meg történetüket (Kertész Imre: Sorstalanság, Betty Schimmel: Szerelem a halál árnyékában, I.B. Singer novelláskötetei), vagy más tolmácsolja valaki olyan történetét, aki már nem mesélheti el (Karen Levine: Hana bőröndje). Bibliai és/vagy történelmi témájú regényekből (Spiró György: Fogság), illetve – a kortárs írók által oly kedvelt – modernebb, időbeli és térbeli váltásokkal tarkított írásokból (Paul Sussman: A jeruzsálemi templom titka, Robert Menasse: Kiűzetés a pokolból) egyaránt tanulmányozhatjuk mi, kívülálló, laikus olvasók e nép vallási szokásait, hétköznapjait, hányatott sorsát, gazdag kultúráját. És azt, hogy a fiatalabbakat sem szabad elzárni a témától, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a gyermekkönyvtárban is találhatunk a zsidósággal kapcsolatos regényeket (pl. a már említett Hana bőröndje és Mirjam Pressler: Malka Mai):

• együtt sírhatunk a Budapesten élő zsidó lánnyal, akit a nácizmus (és – mint az majd a dokumentumregény során kiderül – későbbi férje) szakít el szerelmétől (Szerelem a halál árnyékában);
• az i.sz. I. században túrázhatunk Urival a Közel-Keleten és Egyiptomban (Fogság);
• Malkával együtt kereshetjük az édesanyját (Malka Mai)
• megismerhetjük Hana és bőröndje történetét (Hana bőröndje)
• Victorral elemezhetjük a 25. érettségi találkozón volt tanárai bűneit és visszarepülhetünk az inkvizíció korába (Kiűzetés a pokolból);
• tanúja lehetünk annak, miként köt barátságot egy izraeli rendőr egyiptomi kollégájával egy izgalmas nyomozás során (A jeruzsálemi templom titka).
• Sokféle megközelítés, téma, esemény, történet. Mindenki rálelhet arra a könyvre, ami számára mond valamit.

Related posts:

1. Ringat a víz… Bácskai Judit: Hogyan éltem túl a Karib-tengert? Adva van egy belevaló szegedi leányzó, aki egy csúnya szerelmi...
2. Anyád is volt fiatal – Dogossy Katalin: Azok a jó kis hatvanas évek Nosztalgia, Kádár-korszak – van, akinek ezektől a kifejezésektől elhomályosul a...

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.