Az elvetemült szomszéd megerőszakolja és brutálisan meggyilkolja a 14 éves Susie-t. Ezt mind tudjuk (mi, olvasók) már a regény legelején. Éppen ezért nem krimi, amit a kezünkbe veszünk, hiszen nem rágjuk le a tíz körmünket az izgalomtól, hogy a könyv végére kiderüljön, ki a gyilkos. Tudjuk.
A család nem tudja, mi történt Susie-val. Először még reménykednek, majd egyre inkább úrrá lesz rajtuk a gyanakvás, különösen az édesapán.
Hogy tudják a családtagok feldolgozni a veszteséget? Összetartja-e a tragédia a családot vagy épp ellenkezőleg, és mindenki egyénileg igyekszik túltenni magát rajta?
Susie ül a mennyországban és onnan kémleli szeretteit. Már csak külső szemlélőként figyel és mesél. Közvetít nekünk, olvasóknak. Az Ő elmondásában ismerjük meg a történetét. A maga tiszta, gyermeki őszinteségével tolmácsolja a saját tragédiáját és családja nélküle folyó életét.
Olvastam, hogy az írónőt fiatalon támadás érte. Életének ez a negatív eseménye jelen könyv alapja.
Magával ragadó, feszültséggel teli, letehetetlen olvasmány, valódi szépirodalmi remekmű.
Ahogy a New York Times kritikusa jellemzi a művet:
„Mélységesen megindító történet egy család életéről. Feszült cselekmény, művészi egyensúly a regény egészében. Megmutat az olvasónak egy csodálatos tragédiát…
Új fordulat az irodalom világában.”
Alice Sebold: Komfortos mennyország
Bp: Európa Könyvkiadó, 2003.
Kapcsolódó írások:
- Csontváz a szekrényben – Philippe Grimbert: Titok „Egyetlen gyerek voltam, sokáig mégis volt egy bátyám.” Így kezdi...
Már hogy a bánatba lehetne egy tragédia csodálatos? Csókoltatom a NYT kritikusát!
Van véleményed? Írd meg!
Sajna ahhoz, hogy kiírhasd magadből amit szeretnél elmondani, előbb előbb be kell jelentkezned.