Egyszer volt, hol nem volt, élt Magyarországon (és Nyugat-Berlinben) egy filmrendező (úgy gondolom a legzseniálisabb magyar filmrendező volt, tökéletes formaérzékkel rendelkezett, minden filmkockája megkomponált műalkotás volt, és szuper 8-as kamerával, fekete-fehér alapra, pár ezer forintból olyan filmeket forgatott, mint azóta senki), aki viharos, de rövidnek mondható életének önkezével vetett véget. Barátja, a tehetséges és közepesen sikeres író, a nekrológjában sajnálkozott, méltatott, majd megfogalmazta az axiómát: „A túlélő előnye evidens.” Később ez az író könyveket írt „Pénzt, de sokat!” és „Kurva vagyok” címekkel. Azért odáig nem mennék el, hogy saját magára gondolt, de azért mégis ő jutott az eszembe, miközben Houellebecq második regényét olvastam. A mű a kapitalizmus természetrajzát kívánja nyújtani: a pénz megszerzésének erkölcsi gátlásoktól mentes, de törvényes módját, mely eredményes – erre utal a cím – viszont óhatatlanul tragédiához vezet. Houellebecq jó író, ezért nem marxista politikai gazdaságtant kapunk, vannak hús-vér figurák – ezek férfiak – némelyik közülük még lélektanilag megalapozott változásra is képes, a nők inkább csak szexuális tárgyak, a feministák ettől a könyvtől nem lennének elragadtatva. (Én sem vagyok.) A sztory egy, a thaiföldi szexturizmust kihasználó vállalkozás megalakítását, prosperitását, majd bukását meséli el. A mesélő a szokásos houellebecqi figura: kiüresedett, cinikus, gazdag, szexmániás férfi. A mű részletezően leírt szexjelenetekben bővelkedik, s hogy ez pornográfia-e az megítélés kérdése. (Az a pornográf, amit én annak tartok, mindenesetre ezt a könyvet nem merném ajánlani néhány nőismerősömnek, mert feljelentenének szexuális zaklatásért.) Az eléggé kiszámítható cselekményt az európai civilizáció csődjét bemutatni kívánó filozófiai eszmefuttatások próbálják színesíteni. Ha az emberi kapcsolatok kiüresednek, és nem marad más, csak a szex, akkor ne gondolkodjunk, élvezzünk – elég röviden össze lehet foglalni a mű mondanivalóját. Ja, és persze a politikai korrektség hülyeség és az iszlám a fő gonosz. Játszunk az előítéletekre, szolgáljuk ki a szexuális ösztönöket, spékeljük meg divatos filozófiával és egy kis rezignációval – ez a houellebecqi recept, a siker receptje, mely révén a csúcsra lehet kerülni. Houellebecq másik két magyarul megjelent regénye (lásd bagabo nagyszerű ismertetetését novemberben, melyből az is kiderül, hogy aki még nem múlt el huszonöt éves, az megértőbb, nyitottabb, mint aki már elmúlt hetven) sokkal érdekesebb és undorítóbb, mint ez, de fasisztáknak, és faszistáknak ezt is tudom ajánlani.
A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető – de nem érdemes.
Michel Houellebecq: A csúcson (Magvető, Budapest, 2003)
Kapcsolódó írások:
- Szép új (és régi) világ – Michel Houellebecq: Egy sziget lehetősége Houellebecq a mára már kultikus regénnyé vált Elemi részecskékkel magasra...
Egyetértek. Mármint azzal, hogy valóban ez a leggyengébb Houellebecq regény, a nálunk megjelent három közül. Azzal is, hogy a mondanivaló röviden összefoglalva nem valami épületes. Mondjuk szerintem ez sok könyvről elmondható, és Houellebecqnél (is) a lényeg a részletekben lakozik. A sajátos humorában, abban, ahogy távolságot tart hőseitől, saját véleménye így igazán talány (de lehet, hogy ezt is csak én látom így). Na igen, és a politikai korrektség teljes hiányában. Ami, lássuk be, valóban kétélű dolog, hiszen mifelénk sajnos ez nem számít akkora kuriózumnak, sőt, minket ezzel provokálni, hát elég meredek vállalkozásnak számít, sajnos, sajnos és újra csak sajnos… No ez az, ami már igazán nem ide tartozik. Vargarockzsolt könyvismertetései pedig mindig mosolyt csalnak az arcomra, biztos ez fiatalít így mostanság…
Van véleményed? Írd meg!
Sajna ahhoz, hogy kiírhasd magadből amit szeretnél elmondani, előbb előbb be kell jelentkezned.