A tavalyi év végén kisebb vihar támadt a Svéd Királyi Akadémia főtitkárának amerikai irodalmat lekicsinylő kijelentései körül. A Nobel-díjat odaítélő intézmény vezetője gyakorlatilag leírta az amerikai írókat, akik műveikben tömegkulturális divatokat majmolnak, valamint bezárkóznak saját kis (?) világukba, kirekesztve önmagukat a világ nagy irodalmi diskurzusából. Ennek központja természetesen Európa, miként a passzát szelet is köztudottan mifelénk fújják. A főtitkár úr aztán (igen helyesen) benyújtotta lemondását, amelyet nyomban el is fogadott az akadémikusok díszes testülete. Miért fontos ez? Főleg Kurt Vonnegut kapcsán, aki magát sosem tartotta valami nagyjelentőségű irodalmárnak. És mégis, már annyi név kapcsán emlegettük az irodalmi Nobel-díjat ezen a blogon, hogy nem tudom megállni, ha valaki, Vonnegut megérdemelte volna. Akkor is, ha valójában tényleg nem jelent az égvilágon semmit.
Bizony, kedves sznob irodalmárok, Vonnegut művei önmagukban a tömegkultúra részei, tehát neki még majmolni sem kellett! Egyszerűen csak íróként olyan népszerűségre tett szert, mint kortársai közül kevesen (na jó, ne köntörfalazzunk, SENKI). Nem hiszem, hogy a következő évtizedekben lesz olyan író, akinek a halálát annyian fogják megsiratni, mint két évvel ezelőtt az Övét. Főleg az én, most harmincas éveiben járó generációm tagjai közül. Sokan az Ő művein nőttünk fel és talán olvasóvá sem váltunk volna soha nélküle. És igen, bizony felnőtt fejjel is megmaradt sokak kedvence, bármennyire is tartott attól, hogy csak fiatalok olvassák. De miért is? Talán azért, mert összes könyvéből áradt az a leginkább fiatalokra jellemző „naivitás”, amely nem hajlandó beletörődni a világ szörnyűségeibe, igazságtalanságaiba. Kurt Vonnegut nyolcvan évesen is fiatal volt. Sikeresen kerülte el a felnőtt lét „bölcsessége”, amely legtöbbször persze csak közöny, beletörődés. Valahogy sajnos rajta maradt ez a „fekete humor mestere” címke, amely talán pont a lényeget fedi el. A sötét látásmód, az irónia és az olykor rá jellemző keserűség mögött mindig ott van az egyes ember, illetve az emberiség jövője iránt érzett aggodalom. Igazi humanista volt, akinek életműve talán (persze nagyon csak talán) javított valamit a világ folyásán. Hány író mondhatja ezt el magáról manapság?
No akkor pár szót a könyvről, magáról is. Ördögcsapda címen egy olyan válogatás jelent most meg Mark Vonnegut gondozásában, amelyben eddig ki nem adott írásokat olvashatunk. Nyílván nem véletlenül, gondolhatjuk. Igen, talán tényleg nem ebben a könyvben fogjuk megtalálni Vonnegut legjobb írásait, de nekem például sokkal jobban tetszett, mint a szintén „elszórt” írásokból összeállított eddigi kötetek. A könyv javát háborús történetek adják, leginkább a porig bombázott Drezdában játszódók. Kiegészítések az ötös számú vágóhídhoz, megannyi rekviem egy értelmetlen pusztítás áldozataiért. Van itt aztán levél a családhoz, még Európából, napokkal a háború végét követően. Vonnegut stílusa már itt is döbbenetesen erőteljes és magával ragadó. És van itt még sok, rövid írás, egyik-másik egészen zseniális. Olyan írások, amelyek elolvasására elég pár perc, de amelyek emléke még napokig kísért. Olyan írások, amelyekért olvasni érdemes. Köszönet érte!
Kurt Vonnegut: Ördögcsapda (Maecenas, cop. 2009.)
Kapcsolódó írások:
- Kurt Vonnegut: A repülő macska Két dolgot tisztázzunk előre. Egy: utálom a hagyatékból előrángatott írásokat....
Vonnegut nagyon jó, csak legalább olyan fiatalnak kell lenni hozzá, mint én vagyok. /Hehe/
Vonnegut ragyogó fantáziával megáldott, és teljesen egyedi stílussal rendelkező író volt, talán csak az egy kiemelkedő, hosszabb mű hiánya választotta el a Nobel-díjtól. Örült volna neki, de lehet, hogy botrányt csinált volna a ceremónián. Szabad szellemű, baloldali elkötelezettségű ember volt, kíváncsi vagyok, hogy húsz év múlva is fogják-e olvasni? (Itt Magyarországon.)
Én biztosan! Ott van a polcomon majdnem az összes magyarul megjelent könyve, és rendszeres előveszem őket.
Van véleményed? Írd meg!
Sajna ahhoz, hogy kiírhasd magadből amit szeretnél elmondani, előbb előbb be kell jelentkezned.