Könyvtárosok könyves blogja

A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (G. Marx)

David Mitchell: Szellemírók

Írta vargarockzsolt - téma: Kortárs irodalom

Ki olvas fantasztikus regényt? Fiatal srácok, akik érdeklődnek a technikai újdonságok iránt és szeretik kalandos történeteket? Idősödő férfiak, akik nosztalgiával tekintenek vissza ifjúkoruk olvasmányaira? Nos, ez ma már nem így van. A nők körében, korosztálytól függetlenül, az egyik legnagyobb bestseller Audrey Niffeneggertől Az időutazó felesége; az igényesebb irodalom kedvelői számára pedig kihagyhatatlan Bulgakovtól a Mester és Margarita, amely szintén fantasztikus történet. Az értékes, jó könyvek nem ismernek műfaji korlátokat.

A globalizáció felszínessé  tesz, kipusztítja a lokális értékeket, és uniformalizálja a világot? Igen, lehet így is nézni, lehet az értékválságról prófétálni, és bezárkózni valami anakronisztikus helyi hagyományba. David Mitchell azonban sokkal okosabb ennél, ezért írt egy nagyon értékes és fontos fantasztikus regényt, amely a Föld különböző kultúráit: Okinavát, Tokiót, és Hongkongot, a kínai Szent Hegyet, Mongóliát, Szentpétervárt, Londont, az ír Clear szigetét és New Yorkot felkeresve mesél nekünk érdekesebbnél érdekesebb történeteket.

„Az ember világát történetek alkotják” – ezt maga David Mitchell fogalmazza meg, egy alteregója mögé bújva, és a regény valóban ezt a hitvallást követi. Hol izgalmas műkincslopási históriába  keveredünk és az orosz maffiáról kapunk sokkoló képet; hol egy idős kínai teaárus asszony életét követve a történelem örök körforgásáról elmélkedhetünk, de nem elvontan, didaktikusan, hanem egy személyes életsorssal hitelesítve. Az egyik történetben egy fanatikus japán terrorista őrült gondolatai mentén látjuk a világot; egy másikban  a CIA elől bujkáló atomfizikusnő a tudományos-fantasztikus jövőből gyermekkori idilli világába menekül vissza, ha csak időlegesen is. Találkozhatunk igazi szellemíró jazzdobossal, és nagyszerű ízlésű lemezbolti eladóval; gazdatestről gazdatestre szálló szellemmel és a kínai cselédjétől elcsábított angol pénzmosó ügynökkel. Mind a kilenc történet nagyon érdekes, önálló novellaként is megállná a helyét, de így együtt,  egy különös, multikulturális kaleidoszkópot pörget a szemünk előtt. A finom szálakkal szőtt történet végül egy New York-i éjszakai lemezlovas műsorában áll egésszé össze, hogy aztán visszatérjen kiindulópontjához, felajánlva egy ismételt olvasás lehetőségét.

Igen, ezt a könyvet többször egymás után is el lehet olvasni, és nem veszt az érdekességéből, inkább egyre újabb és újabb rétegeit és összefüggéseit tárja fel az igényes olvasó előtt.

Befejezésül néhány idézet kedvcsinálónak.

Nah végre! Ez tényleg érdekel… »

Roy Dillon egy kedves, szimpatikus férfi, kifejezetten tehetséges ügynök, aki remekül manipulálja az embereket. Szerény körülmények között él, kerüli a feltűnést, vonzódik egy kedves ápolónőhöz, és élete lehetősége előtt áll, mert hamarosan kinevezik értékesítési igazgatónak.

Roy Dillon egy aljas csaló, aki piti kis svindlikkel veri át a balekokat, viszont olyan jól csinálja, hogy komoly tőkét halmozott fel. Szerény körülmények között él, kerüli a feltűnést,  nála évekkel idősebb szeretője határozottan az anyjára emlékeztet. Mindkét nő a törvény másik oldalán próbál érvényesülni, nem is rosszul.

Roy Dillon önmaga rabszolgája. Felépített magának egy személyiséget, és abból él, hogy ezt árúba bocsájtja. De képtelen megszabadul ni ettől az alaktól, sem a nagyobb svindlik, sem a tisztességes élet felé nem vez et számára út.

Roy Dillon a 60-as évek Los Angelesében él, de ki etlen és kegyetlen világa lehetne bárhol és bármikor.

Jim Thompson nem volt sikeres ember. Sokféle munkával próbálkozott és közben írt. Első sikeres regénye a Killer inside me lett 1952-ben. Ezután szinte évente jelentek meg könyvei, de a népszerűség ellenére a hivatalos és anyagi elismerés elmaradt. Ezért aztán minden adandó írói munkát elvállalt.
Jim Thompson vérbeli egzisztencialista krimit írt, igazi, jó kis noir regényt.

Az Agave.45 sorozatban az ötvenes-hatvanas években keletkezett klasszikus amerikai ponyvákat adják közre.

1968 tavaszán Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója,  és a Merry Pranksters (Vidám Kópék) banda a Furthur („Továb”) elnevezésű pszichedelikus iskolabusszal San Franciscoból az Államok a keleti partjára,  New Yorkba indult. Útközben megálltak Washingtonban, és ha már ott voltak, elfoglalták a Fehér Házat is. Lyndon B. Johnson elnök egy azonnali TV beszédben bejelentette lemondását, de az elnöki hatalmat nem Hubert Humphrey alelnökre, hanem arra a Neal Cassadyra ruházta át, aki korábban Jack Kerouac Úton című regényében Dean Moriarty néven szerepelt és szerzett magának kétes hírnevet, és e rendkívüli pillanatban a Furthur sofőrjeként fungált. Az új elnök első intézkedéseivel legalizálta az LSD-t és a marihuánát, valamint azonnal beszüntette a vietnámi háborút és haza rendelte  Délkelet-Ázsiából az amerikai csapatokat. A kialakult új helyzetben a Szovjetunió is teljesen elbizonytalanodott. Leonyid Iljics Brezsnyev főtitkár benyújtotta lemondását az SZKP Politikai Bizottságának. Utódjául Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin írót választották meg, aki Vlagyimir Szemjonovics Viszockij énekest kérte fel a miniszterelnökének, s ezzel kitört az általános világbéke.
Fél évvel korábban, 1967 novemberében, az FBI immár harmadízben tartóztatta le Ken Keseyt, ezúttal is marihuana birtoklásért, és a San Meteo megyei börtönbe szállították. Allan Ginsberg ugyanazon év karácsonyán felkereste őt, ekkor már engedélyezték a látogatást, és igen rossz állapotban találta. Vagy a rendőrök, vagy a fegyőrök, vagy a cellatársai többször is bántalmazhatták, és a folyamatos kábítószer használat is árthatott az egészségének, mert csont és bőr volt, és teljesen zavartan viselkedett. Ginsbergsajtótájékoztatón ismertette barátja és harcostársa helyzetét, majd a Vietnám Emléknap Bizottság 1968 elején szolidaritási naggyűlésen követelte a neves író és közéleti személyiség szabadon bocsátását. Keseyt – már teljesen elborult elmével – július 28-án szállították át a San Francisco városi elmegyógyintézetbe, ahol pontosan egy hónapra rá, 1968. augusztus 28-án elhunyt. Halálát, a hivatalos jelentések szerint, kétoldali tüdőgyulladás okozta, de sokáig tartotta magát a hír, hogy valójában elektrosokkal kivégezték.
Tom Wolfeamerikai író és újságíró variációja szerint – amely jelentősen eltért az Oscar-díjas   Quentin Tarantino féle hollywoodi változattól, és az Oscar-díjjal és Lenin-renddel kitüntetett Szergej Fjodorovics Bondarcsuk féle szovjet variánstól is -, Ken Kesey 1967 tavaszán egy San Francisco-i raktárépületben megtartott happening keretében bejelentette, már túllépett a drogokon, s a módosult tudatállapot eléréséhez nincs szüksége LSD-re. Ezután feleségével és három gyermekével visszavonult az Oregon állambeli Springfildbe, a bátyja farmjára, ahol a továbbiakban a világtól elvonultan, minden közszereplést és interjút visszautasítva élt. 1969 óta nem jelent meg új műve. Időről időre felreppent ugyan a hír, hogy új, nagyszabású romantikus regényén dolgozik, amely már megjelenés előtt áll, azonban ezek a hírek tévesnek bizonyultak. Az elmúlt évtizedekben többször fordult bírósághoz, hogy megakadályozza a róla szóló írások megjelenését, ami csak tovább növelte a személye körüli publicitást… Nah végre! Ez tényleg érdekel… »

Leon de Winter: Supertex (Gondolat, 2008) fordította Gera Judit

Adorno szerint Auschwitz után nem lehet verset írni. Jól hangzó mondás, csak semmi értelme. Mindenesetre Leon de Winter nem is verset írt, hanem Memorbuch-ot, az Emlékezés Könyvét. Leon de Winter csaknem tíz évvel a háború után született olyan apától és anyától, akik családjukból egyedüliként élték túl a koncentrációs tábort, és még csak tizenegy éves, amikor az apja meghal.

A SuperTex főhőse Max Breslauer már felnőtt, amikor elveszti apját. Simon Breslauer – és felteszem de Winter apja is – a holokauszt túlélő egyik típusát testesíti meg, a feltörekvő üzletembert, akiben nagyon erősen dolgozik a bizonyítási vágy. Nem foglalkozik a múlttal – bár minden vitában ez a végső érv –, így nem is tudja feldolgozni, és annak terhét átörökíti gyerekeire, akik az elhallgatásoktól, sejtésektől szenvedve szorongóvá válnak. Az apák kielégítetlen vágyaikat, megvalósulatlan álmaikat fiaikon keresztül akarják átélni, akkor is, ha nekik más elképzelésük van az életről. Az anyák pedig igazi jiddische mámék lesznek, akik úgy viselkednek, mintha a kozákok Amsterdam kapui előtt állnának.

Max látszólag sikeres üzletember, kis túlsúllyal, de szép szeretővel, ám egy apró hiba is ki tudja hozni a sodrából, hogy aztán kis híján halálra gázoljon egy fél haszid családot. Ez a megrázkódtatás viszi vissza az analitikusához, akihez apja halála után is járt. Max szinte egész nap beszél, és a hosszú analízis során fény derül neurózisára, elfojtásaira, identitásválságára. A Max elbeszéléséből előbukkanó szereplők – apja, anyja, öccse, szerelme, szeretője – egy-egy zsidó sors megtestesítői. Történeteik összefonódnak, egymásra utalnak, így lesz a SuperTexből supertext.

Ez a regény leginkább a bűntudatról, és az identitás kereséséről, megőrzéséről szól – és ebben a műfajban a zsidók nagyon jók. Egyszerre lehet rajta nevetni és sírni, egyszerre karikatúra és emlékmű.

De Wintert hazájában gyakran éri az a vád, hogy kiárusítja zsidóságát. Kíváncsi vagyok, vajon ezek az emberek mit szólnak Woody Allenhez.

Tovább után részletek. Nah végre! Ez tényleg érdekel… »

Pszichonauta

Írta egy ember - téma: Kortárs irodalom

„Nem gondoljátok, hogy egyre rajzfilmszerűbbé válik a világ?

Ezt a kérdést teszi fel nekünk Sasa Rakezic szerb képregényes, aki Aleksandar Zograf álnéven adja közre munkáit. Ezzel a névvel – Képíró Sándor – a középkori ortodox bibliamásolókra utal, és áttételesen – gondolom én – a könyvkészítésnek egy olyan korszakára, amikor a kép és szöveg még elválaszthatatlan egységet alkotott. Biztos nem véletlen, hogy az első néhány oldal után a szegények Bibliája – a Biblia Pauperum – ugrott be. Feltűnnek további képi hasonlóságok és képes idézetek: Chagall, Disney, az amerikai némafilmek. Szerintem a figura is emlékeztet Buster Keatonre, és a hangulat is felidézi a Keaton filmek, no meg a Kafka novellák hangulatát.
A kötet rövid – néhány oldalas – képregényekből áll össze. Egy nagyobb csokor foglalkozik az álmokkal, pontosabban a tudatos álmodással. Ezekbe a groteszk és szürreális, vagy naiv és gyermeki látomásokba lehet menekülni a végét járó Jugoszlávia mindennapjaiból, az unalmas és sematikus valóságból. Ezek az írások nem a háborús eseményekről szólnak, azok csak a háttérben villannak föl, de ott minduntalan. Zografot inkább a hátország mindennapjai érdeklik, az, ahogyan a híreket fogadják, amit az etnikai maszlagból bevesznek a megfélemlítettek, megalkuvók és meghülyültek.
Más írások a városi létről, az identitásról, illetve annak elvesztéséről szólnak. A Mi vagyunk a többiekben arra keresi a válasz, mennyire tudjuk átélni mások élményeit, tapasztalatait, kell-e empátiát éreznünk a barmokkal szemben. A Kader című képregényben a XIX. századi szerb költő alakján keresztül mutatja meg a kora társadalmi formáiba nem illeszkedő tehetséget. A Hitler 2006 arra figyelmeztet, hogy mindenkiben ott lapul egy kis bajszos. Ezek az írások nagyjából 1995 – a daytoni megállapodás – előtt keletkeztek.
Az Üdvözletek Szerbiából sorozat darabjai 1999 és 2001 közöttiek. Olyanok, mint egy nyilvánosságnak szánt napló oldalai. Személyes híradások a NATO bombázásokról, a Milosevic elleni tüntetésekről, ciánszennyezésről, politikai gyilkosságokról, de barátokról, utazásokról, fociról is.
Ezek a nagyon fekete-fehér képek az emlékezés és a megbeszélés fontosságára figyelmeztetnek.

Aleksandar Zograf: Pszichonauta – Látomások a Balkánról (Nyitott Könyvműhely, 2006, ArtComix sorozat)

Tíz könyv,

Írta vargarockzsolt - téma: játék

amely eddig kimaradt, és amelyet 2010-ben mindenképpen el akarok olvasni, hogy beszélgetni tudjak veletek.

harcosokamerikai_psychovéresidőutazóPuszibolt

csernuscsenusNeshovmurakami2

jerofejev

Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Bret Easton Ellis: Amerikai psycho

Cormac McCarthy: Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Cserna-Szabó András: Puszibolt

Dr. Csernus Imre: A nő

Dr. Csernus Imre: A férfi

Anne B. Ragde: Berlini nyárfák

Murakami Haruki: Norvég erdő

Venedikt Jerofejev: Moszkva-Petuski

Dexter olvas

2009 nálam a krimik éve volt. Soha nem olvastam még ennyit. Igaz, hogy régebben egyáltalán nem olvastam krimit…


Szóval nem tudom, hogyan és miért, de ha már így alakult, a listámra is felkerültek néhányan:



▪ Askildsen, Kjell: A thesszaloniki kutyák (minimálpróza Norvégiából)

▪ Erian, Alician: Abroszfej (kivételesen amerikai)

▪ Fossum, Karin: Indiai feleség (kis norvég társadalomrajz, krimiköntösben)

▪ Hirvonen, Elina: Hogy ő is ugyanarra emlékezzen (a változatosság kedvéért: finn versenyző erősíti a skandináv mezőnyt, egy iszonyúan nyomasztó, de nagyon jó könyvvel)

▪ Hornby, Nick: Egy fiúról (Nick Hornby, a megunhatatlan angol)

▪ Itojama Akiko: A tengeren várlak (novellák Japánból)

▪ Larsson, Stieg: Millenium trilógia I.-III. (a letehetetlen svéd krimi)

▪ Ørstavik, Hanne: Vágy (norvég, és hááát, izé, erről kellene írnom bagabo szerint…)

▪ Ragde, Anne B.: Berlini nyárfák (A Neshov-trilógia első kötete, megint norvég)

▪ Ulickaja, Ljudmila: Szonyecska (a téli szünetben végre elolvastam, nagyon tetszett)

Végezetül egy filmajánló, (véletlenül ez is norvég) melegen ajánlom.

Rendhagyó top ten

Írta szonyecska - téma: játék

Napok óta próbálom az alábbi listámat tízesre kurtítani, most feladtam…

Vagyis az én top 10-em tizenhármasra sikeredett:


woman-reading

  • Brusselmans: A férfi, aki munkát talált
  • Cserna-Szabó A.: Puszibolt
  • R. Denemarková: Hitler pénze
  • Ficsku P.: Gyerekgyár
  • Jerofejev: Moszkva-Petuski
  • Hornby: Pop, csajok, satöbbi
  • R. Kurland: Játszótér
  • Loe: Doppler
  • Mazzucco: Egy tökéletes nap
  • Palahniuk: Cigányút
  • A. B. Radge: Berlini nyárfák
  • Regener: Berlin Blues
  • Szorokin: A jég

és még így is lemaradt Schlink, Erian,  Widmer, Martínez, Ørstavik, Larsson :(

Elvitatkozgattunk magunkban, olyan sokan vagyok, szerencsére fejenként alig 2-3 könyvet kellett kiválasztanom, némelyiket többen is javasoltuk…

Hát ők az én tízes válogatottam:

(((jaj de nehéz ide képet… nem sorrend! alig bírtam iderakni őket… :(

Az én Top 10-em, 2009.

Írta Anna Petrovna - téma: játék

olvasási sorrendben

  1. Ullmann, Linn: Áldott gyermek
  2. Ammaniti, Niccoló: Én nem félek
  3. Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország
  4. Békés Pál: Csikágó
  5. Hôeg, Peter: Az asszony és a majom
  6. Murakami Haruki: Norvég erdő
  7. Mazzucco, Melania: Egy tökéletes nap
  8. Greene, Graham: A szakítás
  9. Palahniuk, Chuck: Cigányút
  10. Hornby, Nick: Meztelen Juliet

ullmann ammaniti murakami bekespal hoeg

murakami2 mazzuccogreenepalahniuk hornby