Könyvtárosok könyves blogja

A L’Harmattan délszláv női próza (Bóra) sorozata-

DUBRAVKA UGRESIC

A könyv egyszerűen viharvert- jó példa arra, hogy érdemes                meggondolni a fehér színt egy puhafedeles kiadványnál (ez inkább kemény táblás, borítós megoldással működik), a papír ráadásul egy hívogatóan lágy anyag, olyasmi, amire porózus krétával lehetne jól rajzolni. A borítón egy kis facipős kulcstartó, ami egyrészt nem kifejezetten kreatív utalás a holland helyszínre, másrészt karikája és a láncocska (v.ö. bilincs) furcsán cseng össze a szövegben is megjelenő (elég erőltetetten átmentett)  szójátékkal, ami a cím is: A Fájdalom Minisztériuma.

A történet alapvetően nem lenne bonyolult, az alaptéma egy tantermi fejlődéstörténet (v.ö. Holt költők társasága): horvát szlavista az amszterdami egyetemen holland és főleg délszláv hallgatók között – ezért az irodalomról való beszélgetés is más jelentést kap. A saját identitáskérdése(i)vel és emlékeivel is nyűglődő tanár fogékonyan rezonál a csoport jeleire, így az együtt töltött idő egyre fontosabb, szinte terápiás jellegű lesz. A szomorú vég garantált: felbomlás, árulás, dráma, a felhők között azonban kisüt a nap… Így nézne ki ez a regény, ha angolszász tollból származna, de a szerző nő és szerb és az egyívű történetet a délszláv háború bombái szaggatják.

A háború idején már bőven eszméltem, de könnyen elvesztettem az események fonalát. Szörnyű képeket pörgetett a híradó, a főcímek azonban gyorsan hozzászürkültek a napilapok hasonló témájú illusztrációihoz. Egy olyan könyv jutott el hozzám, a Zlata naplója, amit szarajevói kislány írt a bombázások idején. Nem értettem, hogy menekülhetett meg, a füzete hogy kerülhetett ki az országból, miként lehetett belőle könyv. A háború akkor még életszerűbb volt a törikönyvben, és ott rendkívül pontszerűnek látszott még a harminc- vagy százéves háború is. Kezdet, dirr-durr, előrenyomulás, hátrálás, folyón át, várat/várost ostromolva, béke, vége. Itt meg…töredezettség, hírek és elemzések, belföldi vetület, majd teljes némaság. Ez volt a legerősebb érzésem: hogy itt senki nem BESZÉL.

A könyvben is alig, és a hang reszelős és elcsukló és bizonytalan, hogy mivé, milyen nyelvvé alakuljon. Nem tudni, hogy ki mikor suttogott anyanyelvén, hogy le ne gyilkolják, mikor ordított halottak felett, mikor nyüszített romok közt lapulva, mikor énekelt siratót a bevándorlási hivatalnokoknak. Nem tudni, hogy a holland, vagy az angol a megmenekültek nyelve, a megbékélésé, az új reményé, vagy csak garancia a matracra a menekülttáborban, síkos csúszda a sikeres landoláshoz egy másik világban, vagy a felejtés nyelve. Olyan nyelv, melyben nem létezik egy csomó szó, nem ülepszik meg az értelem sokrétegű íze, amiből hiányzik a simogató összekacsintás. Praktikus nyelv. I come from the former Yugoslavia. My family was killed. My home is in my heart I’ve lost somewhere.

Mit tehet valaki, aki a nyelvről, az irodalomról kell hogy beszéljen és beszéltessen? Mit van, ha a történetet – ami a könyveket-szerzőket színes gyöngyökként takaros láncba fűzi- nem lehet elmondani, mert a nemzetiszínű szál elszakadt, és az egyedi szépségű, különleges gyöngyöket nemzeti mázakba hajigálják, hogy eltűnjön minden különlegességük, és egymás mellé egyetlenegy módon, vagy sehogyse legyenek fűzhetők? Mi van, ha könyvekhez zenék, utcák, radírok és műanyag szatyrok tapadnak? Ha a költő hangja a nagyanyámé, akit odahagytam, ha a párbeszédeket az apám mondja  egyszemélyes színházként bolondulva meg és a sorok közül a szerelmem csücsörít?

A recepció a lapokon rég elpusztult csészék kávés nyoma.

Szerintem szőke, túl van rúzsozva a szája (értsd túl vörös és elrajzolt), lebernyegekben jár, idegesítően higgadt, ambíciótlanul okos, gyáva-megengedőn hősies, megdicsőülten elhagyatott és fülelve kocsmázó.

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető.

Akkor íme az idei kedvenc 10. Mert ismétlés a tudás… Boldog Karácsonyt és Új Évet Mindenkinek!

Alicia Erian: Abroszfej                                               

Egy ember írt róla, kitűnő könyv, azok közé tartozik, amelyekre szívesen emlékezik vissza az ember néhány hónap távlatából is, a lelkesedés, amelyet elolvasása után éreztem semennyit nem halványult

Cserna-Szabó András: Puszibolt

Bővebben szintén egy embertől olvashattok róla, szintén kitűnő darab, de nyilván a nagyság átka miatt, mely a szerzőt sújtja, az ember hajlamos így év vége felé azt mondani, Cserna-Szabó hozta a kötelezőt. Na jó, annál kicsit többet…

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel                                                        

Még viszonylag friss élmény, nem is tudok mit hozzátenni, 10/10

Daniel Kehlmann: Hírnév

Nem katartikus, de nagyon okos, kitűnő stílusú, szórakoztató kis könyv. Tessék elolvasni!

Hanne Orstavik: Vágy

Na ez egy olyan könyv, amelyet az ember szívesen a falhoz vágna néha, főleg amikor a végére ér. Valami perverzió miatt mégis ezen a listán landolt, magam sem értem miért. Ha ennyi nem elég ahhoz, hogy kézbe vegyétek, akkor noszogassátok kamill_kopkét, hogy számoljon be róla bővebben. Ő volt az az elvetemült, aki a kezembe adta. Csak erős idegzetűeknek!

Anne B. Radge: A Neshov trilógia

Az év egyik meghatározó olvasmányélménye volt nekem ez a könyv, írtam is róla sok szépet. Ez igaz akkor is, ha így utólag visszanézve leginkább az intelligens lektűr kategóriába sorolnám. Na ezért jó, ha az ember nem kategorizál… (A második norvég írónő a listán, fura…)

John Ronson: Kecskebűvölők

Kettővel alant

Bernhard Schlink: A felolvasó

Ennyi idő elteltével sem tudok mit hozzátenni.

Spiró György: Messiások

Spiró ebben a könyvében is döbbenetes felkészültségről tesz tanúságot, hihetetlen aprómunkával, utánajárással festi meg a XIX. századi lengyel emigráció, közöttük a híres vátesz, Mickiewicz történetét, aki sokadmagával egy különös, misztikus tanokat hirdető férfi befolyása alá kerül… Nekem személy szerint a Feleségverseny nagyon nem tetszett, de egyáltalán nem azért, mert a benne leírtakat túl sötétnek, hazugnak tartanám. Ellenkezőleg. Ennek ellenére valahogy túl direktnek, didaktikusnak éreztem, ugyanúgy, ahogy a Koccanást is, legalábbis a Katona előadásán. Valahogy ebben a közéleti „szatíra” műfajában Spiró mintha nem lenne igazán jó vagy csak az én ízlésemnek nem fekszenek ezek az írások. Na mindez azért nem baj, mert szerencsére néhány ilyen igazi nagyregénnyel is előáll (tudom, ez egy átdolgozás, a korábbi, Jövevény c. könyve alapján, ismereteim szerint igen alapos átdolgozás), amelyek a magyar irodalom igazi nagyjai közé emelik őt. Spiró György nemzeti kincs.

Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma

Jó kis (nagy)regény, misztikum, szerelem, élet, halál, valamelyik előbb utóbb lekaszál… Ecohoz szokták hasonlítani, hát azért ezt egy kicsit túlzásnak érzem, kicsit light verzió, de azért csak ajánlani tudom annak, aki bírja az ilyet. Kicsit talán túlírt, most olvasom A szél árnyékát, majd beszámolok róla…

Még valami ráadásként. Az igazság az, hogy ugyan próbálok elég időt szakítani az olvasásra, de  két éves kislányom sokkal nagyobb könyvfaló nálam. Ennek köszönhetően mostanában  a következő fordulatot olvastam legtöbbször: “Anna, Peti, Gergő, anya és apa…” Szóval ez igazából felesleges megjegyzés, mert akinek van gyereke, az úgyis tudja, hogy Bartos Erika Anna Petis sorozata mekkora élmény a csöppségeknek, de ha mégis lenne kivétel, rohanni a könyvtárba, könyvesboltba! Akinek meg nincs gyereke, az előbb gyorsan csináljon magának!

(Leegyszerűsítés)

A filozófia unalmas. A filozófiának nincs haszna, és különben is érthetetlen. Ha közel akarsz kerülni az élet értelméhez, akkor élj Bimini szigetén, a Golf áramlat partján! Délelőtt fess tájképeket arról, ahogy a végtelen óceán és a végtelen égbolt összeér; délután hajózz ki a tengerre halászni, és küzdjél meg a nagy hallal; és este, a halászfalu kocsmájában, szedjél fel amerikai turista lányokat, akik szépek és egészséges gondolkodásúak! Nekik majd TE leszel az egzotikus kaland.

A filozófia unalmas. A filozófiának nincs haszna, és különben is érthetetlen. Ha közel akarsz kerülni az élet értelméhez, akkor legyél Demján Sándor, gyűjtsél – arcod verejtékével – milliárdokat, és jótékonykodjál és adományozz díjakat! Légy Magyarország elitjének része, és póker sikereid is bekerülnek a médiába, igazolva nagyságodat.

Rüdriger Safranski nem így gondolja. Rüdriger Safranski 1945-ben született, tehát már öreg, német, és filozófus. Mit lehet várni tőle? Esszét a gonoszról és a szabadságról, német alapossággal megírt filozófia történetet – Schopenhauerre, Nietzschere és Heideggerre kihegyezve, Hitler történeti szerepének elemzését, német önvizsgálatot és bűntudatot. Nekem ugyan a szabadságot a rockandroll jelenti, és a gonoszról, angyalról, ördögről Jim Morrison és Nick Cave jut az eszembe, de azért ezt a könyvet is elolvastam. Megvallom őszintén, időnként unatkoztam – ilyenkor ásítozom, grimaszokat vágok, meg a fülemet gyűrögetem, hogy el ne aludjak, és nem vagyok valami esztétikus látvány – viszont nagyon sok érdekeset is olvastam, főleg Szent Ágostonról, Kantról és Goetheről, akik igazán okos fickók voltak.

Safranski 330 oldalon végig rohan a világ és az ember történelmén, az ősrobbanástól és a teremtéstől kezdve a globalizációig, és az ember és a gonosz összefüggéseit kutatja. Az alaptétele az – és ebben egyet értünk – hogy az ember szabad, és ezért van lehetősége a gonosz megtapasztalására és átélésére; és ez a gonosz vagy az emberben rejtőzik, a tudata mélyén (Freud), vagy a világ végtelen üres közönyében (Sartre). Vagy-vagy, mondta Kirkegaard, de róla nincs szó, vagy csak alig. Amiben nem értünk egyet, az számosabb, vagy inkább fontosabb. Safranski szerint a felvilágosodásban gyökerező materialista tudomány vette el az ember hitét véglegesen Istentől, szenttől, transzcendenstől, etikustól, normálistól, stb. Nem így mondja, de én azt gondolom, hogy ő ezt gondolja, mondja. Ez az én interpretációm, az ő interrpetációjáról. (Narratív struktúra!) Ha nem hiszitek, járjatok utána! Safranski vallásos, és azt gondolja, hogy a nem vallásosak a GONOSZ szálláscsinálói. Safranski nagyon intelligens, és nem beszél nyíltan, de azért ezt lehet látni. Safranski öreg, mert már megtalálta a GONOSZt, és küzdeni akar ellene. Amíg fiatal volt, addig nevetett azokon, akik megtalálták a GONOSZt, sőt, még most is nevet azokon, akik más GONOSZt találtak meg, mint ő, de már nem keres, hanem harcol. No, nem baj. A rockandroll az szabadság, és ha angyallal, vagy ördöggel akarok találkozni, ott van nekem a mozi, pl. Coppola és Wenders, nem kell Safranskit olvasnom.

Kérdések a kommentelőkhőz:

1. Van Isten?
2. Mi az élet értelme? (A 42 nem jó válasz!)
3. Mi a szabadság?
4. Mi a gonosz?
5. Hallgassunk együtt valamikor és valahol rockandrollt?

Rüdriger Safranski: A GONOSZ avagy a szabadság drámája

Európa Könyvkiadó, 1999

A FSZEK könyvtáraiban kölcsönözhető

Ki ne álmodozott volna arról, hogy körbe járja a világot? Az álmot két brit jó barát 2004-ben egyszer már valóra váltotta, méghozzá motorkerékpárral. Az erről szóló jelentés magyar nyelven 2005-ben látott napvilágot A hosszabb úton címmel.
Ewan és Charley a vállalkozás sikere után újabb expedícióra, ezúttal Afrika átszelésére indult Nagy-Britannia északi csücskéből Afrika legdélebbi pontjáig családot hátrahagyva és természetesen két keréken száguldozva. A csapathoz tartozott még a minimális kiszolgáló személyzet (szerelő, orvos, operatőr), egy harmadik motor és két terepjáró is. A két BMW nyergében ülő úr minden műszaki eszközzel el volt látva, ami egy eredményes kontinens átszeléshez szükséges, de a kihívás így is óriási volt. Mint a könyv függelékéből kiderül, 23258 km-t tettek meg 2007. máj. 12-től aug. 4-ig, aszfalton, finom- és durva szórt kövön, puha- és kemény homokon, sáros és mocsaras utakon, hatalmas gödröket, kátyúkat kerülgetve 5-45 °C-os hőmérséklet mellett, tűző napon és korom sötétben is. Napi 10-12 órát motorozni a fenti körülmények között igazán szép feladat, vagyis extrém sport a javából! Ha csak a terepmotorozás különleges éghajlati viszonyok mellett lenne a könyv témája, már ezzel is el lehetne adni, hiszen a tévécsatornák közül akad egy olyan, amelyik csak ezekkel a sportokkal foglalkozik. Nah végre! Ez tényleg érdekel… »

Ez nem az, aminek első olvasásra tűnhet, de akkor mi is? Chris Anderson szerint a hosszú farok (long tail) az internet üzleti modellje. Olyan keresleti görbe, amelyeknek csak “feje” és “farka” van. Azt állítja, hogy a kultúra (filmek, televízió, újságok, könyvek stb.) területén a nagy piacok ezzel a bizonyos “fej plusz farok” görbével írhatók le. Egy piac meghatározó részét néhány nagy szereplő uralja, a maradékon viszont nagyon sok osztozik. A gazdaság és a kultúra elmozdul a domináns „győztesektől” a „sokaság” felé. Nah végre! Ez tényleg érdekel… »

A cím ausztrál őslakos rembarrgna nyelven azt jelenti: ha lopózva próbáljuk becserkészni a kengurut, megérezheti verítékünk szagát. Ezt is megtudhatjuk Tore Janson érdekes és szórakoztató könyvéből. A példával azt igyekszik bizonyítani, hogy minden nyelv egyenlő, nincsenek fejlett ill. fejletlen nyelvek, csak a körülményekhez, a használathoz alkalmazkodó nyelvek vannak. Az említett ausztrál nyelv kevés hangot használ viszont nagyon fejlett a ragozása, a koiszán nyelvek (busmanok) viszont rengeteg hangot használnak (egyes nyelveik több mint százat) de egyszerű a mondattanuk. Vagy hogy közelebbi példát hozzunk: a spanyol öt alap magánhangzót használ, viszont rengeteg igealakot, az angol jóval kevesebb igealakot, viszont több hangot, diftongust. A természeti népek ill. az ipari civilizációban élő népek nyelveinek szókészlete is lehet egészen eltérő.

A könyvből megtudhatjuk azt is, hogy mikor és miért keletkeztek a nyelvek. Milyenek lehetnek kétszáz vagy akár kétezer év múlva? Hány nyelvet beszéltek tízezer éve és hányat beszélnek most? Megismerkedhetünk a nagyobb nyelvjárásokkal, a nyelvi identitás fontosságával.

Megtudhatjuk, hogyan keletkeztek új nyelvek az utóbbi négyszáz évben, pl. a norvég, az afrikaans vagy a kreol. Nah végre! Ez tényleg érdekel… »

Nagyon megragadta a figyelmemet a könyv borítója: magányos házikó néhány fa gyűrűjében, fodrozódó tenger, a háttérben havas hegycsúcsok. Azonnal éreztem, hogy ezt a művet nem teszem le a kezemből. Sejtelmességet, elvágyódást, magányt szimbolizált, ugyanakkor valamiféle beletörődő melankóliát, megnyugvást és megbocsátást. Sugallta a tragédiát, de nem reklámozta.

Nah végre! Ez tényleg érdekel… »