Könyvtárosok könyves blogja

Jonathan Safran Foer a Minden vilángol c. könyvével egy csapásra lett világhírű pár évvel ezelőtt. Legalábbis a fülszöveg szerint. Na én ebből a világhírből jól kimaradtam, és nem azért, mintha nem hallottam volna róla semmit. Sokkal inkább a siker tett be nekem, mivel láttam a könyvből készült filmet (ami egyébként igencsak jól sikerült), és ha én egy filmet látok, amelynek egy könyv az alapja, nagyon nehezen veszem rá magam később az olvasásra. És fordítva. Szóval ezt elrontottam, de Foer új könyve után muszáj lesz behoznom ezt a lemaradást. Pedig a Rém hangosan és irtó közel is nagyon sokáig várakozott az asztalomon. Nehezen szántam rá magam, mert egyrészt egy sokat szenvedett gyerek a főszereplője, amely téma nem éppen a legvonzóbbak közül való, másrészt ott van 2001. szeptember 11-e, és hát néha van, hogy az ember inkább kellemesebb időtöltés után nézne. Örülök, hogy mindezek ellenére rászántam magam az olvasásra.

Oskar nem egy tipikus kisgyerek. Vagy talán mégis? Különc, hiszen ahelyett, hogy szabadidejében a téren focizna (baseballozna…), inkább sosem pihenő agyát járatja, újabb és újabb elképesztő találmányokat alkotva fejében. Stephen Hawkinggal levelezik, talányokat old meg, melyeket édesapja talál ki neki, esténként pedig az élet nagy dolgairól beszélget vele, miközben együtt hibákat keresnek a New York Timesban. Szóval intelligens, kreatív, végtelenségig kíváncsi. Lehet, hogy ez nem is olyan különleges dolog egy kilencévestől? A könyv végére talán mindannyian elhisszük apja szavait: „A szülők mindig informáltabbak a gyerekeiknél, a gyerekek pedig mindig okosabbak a szüleiknél.”. Oskarra azonban minden eddiginél nehezebb feladat vár. Fel kell dolgoznia édesapja elvesztését (na az ilyen hülye kifejezések miatt jobb ajánlóknál könyveket olvasni, ki a fene tudná feldolgozni ezt…), aki a szeptember 11-i terrortámadásban veszti életét. Mindehhez az út apja egy utolsó talányán keresztül vezet, amelynek keretében egy zárat kellene megtalálni egy véletlenül előkerült kulcshoz. Oskar lehetetlen vállalkozásba kezd, amely New York legkülönbözőbb helyeire sodorja, rengeteg (főleg Black vezetéknevű) emberrel kerül kapcsolatba, akik segítségével közelebb jut talán a rejtély megoldásához, de önmagához bizonyosan.  Mindezzel párhuzamosan pedig egy nagyon különleges hangulatú, egészen a második világháború idejéig visszanyúló családregény bontakozik ki a háttérben, a nagymama és a nagyapa történetén keresztül. Egy olyan történeten keresztül, amely egy önálló regénynek is elegendő alappal szolgálna.

Gondolom, nagyon nehéz lehet egy elbeszélést megírni egy kilencéves gyerek szemszögéből. Hogy jól (hitelesen) sikerült-e, nem tudom, hiszen én is elég régen voltam ennyi idős. Mindenesetre én az egész könyv alatt elhittem, hogy egy gyerek próbál megküzdeni a rá nehezedő súllyal, amely akkora, hogy egy felnőttnek is sok lenne. És azt is elhittem, hogy még ilyen helyzetekben is van remény, hogy még a végtelenül elromlott, elrontott életek is bármit tartogathatnak. Foer könyvétől sokszor szorul görcsbe az ember gyomra, de ez senkit ne tántorítson el az olvasástól. Megéri!

FSZEK-ben kölcsönözhető

Kapcsolódó írások:

1. Közel a vég Alan Moore képregénye már rég a kultuszművek közé soroltatott. Moore...
2. Csontváz a szekrényben – Philippe Grimbert: Titok „Egyetlen gyerek voltam, sokáig mégis volt egy bátyám.” Így kezdi...