Hankiss Elemér – Csányi Vilmos – Fehér Márta – Jelenits István – Pléh Csaba: Az ember és az antilop – Beszélgetések a szabadságról, a szépségről és sok minden másról
Hankiss Elemér házigazdaként beszélgetett a Magyar Televízió Tudósklubjában, 2000-ben, Csányi Vilmos etológussal, Fehér Márta tudományfilozó fussal, Jelenits István teológussal és Pléh Csaba pszichológussal. A kilen
c beszélgetés témái a következők voltak:
1. Az ember és az antilop (az ember és az állatok hasonlósága és különbsége)
2. Személyiség és szerep
3. A fejlődés
4. A jövő
5. A hatalom
6. Az élet értelme
7. A szeretet
8. A szépség
9. A szabadság
Fontos, jó könyv. A beszélgetések résztvevői nagyon okos emberek, akiktől sokat lehet tanulni. A felvetett témák kapcsán is rengeteg érdekes információhoz lehet hozzájutni, ugyanakkor tanulságos az is, ahogy kezelik a vitáikat. Toleránsan, a másik véleményére odafigyelve, a személyeskedést mellőzve. Igaz, nem volt nehéz dolguk, hisz bár néhány kérdésben egészen eltérő álláspontot képviseltek, valamennyiük szemléletének közös vonása a racionalizmus és a liberalizmus. Ez vonatkozik még Jelenits Istvánra, a Magyar Piarista Rend volt tartományfőnökére, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárára is. Mert ez a racionalizmus a felvetett problémák tudományos megközelítését, és a kommunikáció tiszta, világos voltát jelenti; a liberalizmus pedig az emberi szabadság tiszteletében, és az eltérő világértelmezések békés egymás mellett élésében nyilvánul meg.
Valószínűleg a tudományos közéletben eltöltött több évtizedes közös múlt is segített az összecsiszolódásban, valamint az életkori sajátosságból fakadó bölcsesség is – idős emberek beszélgetését figyelhettük.
Ha valami kifogásom lehetne, az éppen a fentiekből fakadna: talán túlságosan is egynemű a kötet. A résztvevők valamennyien humánértelmiségiek és valamennyien túl vannak a hatvan éves korukon. Felpezsdítően hatott volna, ha a beszélgetés résztvevői között fiatalabb, és a műszaki tudományok területén működő tudós is részt vett volna.
Befejezésül ideidézem a könyv záró bekezdését, mert nagyon jellemzőnek gondolom:
Hankiss Elemér: – Két percünk van egy körkérdésre. Szabadok vagytok-e? Miért igen, vagy miért nem?
Pléh Csaba: – Én szabadnak érzem magam, mert biztonságosnak érzem az életemet, s úgy érzem, hogy igazi választásaim vannak.
Fehér Márta: – Relatíve szabadnak érzem magam. Mert igaz ugyan, hogy ki vagyok szolgáltatva saját eddigi élettörténetemnek és a társadalomnak, de élettörténetem és társadalmam egyben forrása is a szabadságomnak.
Csányi Vilmos: – Szabadnak, noha néha bizonytalannak érzem a helyzetemet. De a szabadság lehetősége épp ezekben a bizonytalan helyzetekben nyílik meg az ember előtt.
Jelenits István: – Én is szabadnak érzem magam. És útban vagyok egy nagyobb szabadság felé.
Hankiss Elemér – Csányi Vilmos – Fehér Márta – Jelenits István – Pléh Csaba: Az ember és az antilop – Beszélgetések a szabadságról, a szépségről és sok minden másról
Helikon Kiadó 2001
Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik már megmászták azt a 463 lépcsőfokot, amely a firenzei dóm kupolájának tetejére vezet. Egész életre szóló, lenyűgöző élményben lehetett részem, ezért hát egy pillanatra sem volt kétséges, hogy Ross Kingnek a dóm, ezen belül leginkább a kupola építéséről szóló könyvét el kell olvasnom. Már csak azért is, mert a szerző ezelőtt sem volt ismeretlen számomra, egy igen izgalmas történelmi krimijéről, az Ex Libris-ről nagyon kellemes emlékeim maradtak. (Enyhén Umberto Eco stílusában megírt nyomozás egy kézirat után a XVII. századi Angliában, szintén csak ajánlható olvasmány.) Szóval minden adott ahhoz, hogy egy kitűnő stílusú szöveg segítségével tudhassunk meg többet erről a páratlan építészeti csodáról és annak megalkotójáról.
Nem szoktam gazdasági szakirodalmat olvasni, valaki ajánlotta ezt a könyvet, miután meghallgatta, hogy mennyire kedvelem az internetet, hogyan hiszem, hogy megváltoztatta a világot, és ez a folyamat még korántsem ért véget. Most következik az a korszak, amikor a technológia átalakítja az életet, a társadalmat és az üzletet minden tekintetben.
Gyermekkorában valószínűleg mindenki régész szeretett volna lenni. Természetesen én is. Ám amikor elmagyarázták, hogy egy régész munkája nem áll másból, minthogy gödrök mellett fekszik sárban és piszokban, kis ecsetekkel próbál miniatűr csontdarabokat kiásni a földből, és mielőtt napszúrást kapna ezeket gondosan lerajzolja, osztályozza, becsomagolja, raktározza, akkor valahogy elment a kedvem tőle. (Inkább választottam a biztonságos könyvtári munkát…) A múlt titkai azonban nem hagyják a kutató kedvű embert nyugodni. Olvas, múmiákat néz a múzeumokban, és mindenféle olyan helyre ellátogat, ahol a történelemnek egy hiteles darabkájával találkozhat. 
