Ki ne álmodozott volna arról, hogy körbe járja a világot? Az álmot két brit jó barát 2004-ben egyszer már valóra váltotta, méghozzá motorkerékpárral. Az erről szóló jelentés magyar nyelven 2005-ben látott napvilágot A hosszabb úton címmel.
Ewan és Charley a vállalkozás sikere után újabb expedícióra, ezúttal Afrika átszelésére indult Nagy-Britannia északi csücskéből Afrika legdélebbi pontjáig családot hátrahagyva és természetesen két keréken száguldozva. A csapathoz tartozott még a minimális kiszolgáló személyzet (szerelő, orvos, operatőr), egy harmadik motor és két terepjáró is. A két BMW nyergében ülő úr minden műszaki eszközzel el volt látva, ami egy eredményes kontinens átszeléshez szükséges, de a kihívás így is óriási volt. Mint a könyv függelékéből kiderül, 23258 km-t tettek meg 2007. máj. 12-től aug. 4-ig, aszfalton, finom- és durva szórt kövön, puha- és kemény homokon, sáros és mocsaras utakon, hatalmas gödröket, kátyúkat kerülgetve 5-45 °C-os hőmérséklet mellett, tűző napon és korom sötétben is. Napi 10-12 órát motorozni a fenti körülmények között igazán szép feladat, vagyis extrém sport a javából! Ha csak a terepmotorozás különleges éghajlati viszonyok mellett lenne a könyv témája, már ezzel is el lehetne adni, hiszen a tévécsatornák közül akad egy olyan, amelyik csak ezekkel a sportokkal foglalkozik.
Miért éppen motorral? Charley így gondolja: „A motorozás, az motorozás, érzed az elemeket, érzed a szagokat, látod a körülötted lévő dolgokat, mindez olyasmi, amit autóban nem kap meg az ember.”
Motorozni jó érzés lehet, de az igaz kaland Afrika! Nem a mesebeli, hanem a sok sebből vérző, segítségre szoruló, szegény, de büszke, tudásra szomjas. A XX. század elejéhez képest az ötvenes, hatvan évekbeli Afrikát már Széchenyi Zsigmond denaturált Afrikának mondja, az összefüggő trópusi esőerdők óriási területe és a legendás vadbőség már akkor a múlté volt. Azóta csak romlott a helyzet. Sajnos, nem csak a természet kíméletlen pusztítása folyik, hanem szervezett népirtások zajlanak még napjainkban is. Ehhez jönnek még a járványos betegségek, kiemelten az AIDS, és az évről évre visszatérő éhínség.
14 afrikai országot jártak be Ewansék, ezek közül nem egy küzdött az említett problémákkal. Kenyában egy jótékonysági szervezet, a Riders for Health egyik klinikáját látogatták meg. A klinikán dolgozó orvosok motorbiciklivel keresik fel a betegeket, a kevésbé súlyos betegségben szenvedőket helyben ellátják, a súlyos betegeket pedig beviszik a klinikára. Itt főleg az AIDS rohamos terjedése miatt nagyon hasznos ez a szolgáltatás. Malawiban minden tizenharmadik gyerek HIV-fertőzött, félmillió gyerek veszítette el az AIDS miatt egyik- vagy mindkét szülőjét. Etiópiában az Eritrea elleni háború során Eritrea nagy területet aknásított el, több százra rúg az ennek következtében meghalt, vagy maradandó sérüléseket szenvedettek száma.
Ugandában találkoztak volt gyerekkatonákkal. Ruandában, egy katolikus templomban ötezer lemészárolt ember koponyáját látták a polcokon felhalmozva.
Három UNESCO által létrehozott és működtetett intézménybe látogattak el útjuk során motorosaink, és megfigyelték, hogy mélyen él a tudásvágy az afrikai gyerekekben. Malawiban egy 13 éves árva kislány, Fausita, Etiópiában pedig Tesfu, egy aknára lépés következtében jobb lábát vesztett húszéves fiú egyaránt orvosnak készült.
Időnként érdekes utazókkal osztották meg úti élményeiket.
Szudánban, a sivatag kellős közepén, egy földúton találkoztak egy biciklis férfival, aki már 13 éve járja a világot. (Rejtő Jenő világa.) Csak emberi erővel hajtott eszközzel közlekedik, pedálos csónakkal kelt át az óceánon. Beszélgettek egy svájci házaspárral, akik 9 éve motoroznak a világ körül.
Motorosaink a következő irigylésre méltó látnivalókat osztják meg velünk:
Tunéziában megnézték a mészkő sziklába vájt barlangvárost, Líbiában Leptis Magnát, az ókori várost, Egyiptomban a piramisokat, a Királyok völgyét, hajókáztak a Níluson, Etiópiában egy hegyből kivájt ókori templomot kerestek fel, itt vendégeskedtek egy bennszülött családnál, Kenyában a samburu törzs tábora mellett verték fel sátrukat, repülővel elmentek a Kilimandzsáró lábáig, a ruandai őserdőben hegyi gorillákat fényképeztek, látták a Viktória-vízesést, és a közelben a Zambézi fölött lévő hídról Charley bungie-jumpingozott.
Voltak szafari túrán nemzeti parkban, megtekintettek egy krokodil farmot, aludtak szállodában, bungalóban, sátorban.
Érdekes formában olvashatók az élmények. Egy történetet elkezd mesélni Ewan, majd egy, két, esetleg csak fél oldal után folytatja Charley, azután az ő meséjét viszi tovább Ewan, majd ehhez kapcsolódik Charley és így tovább. Az, hogy egyikük sem kanyarodik vissza a korábbi gondolatához, állandóan ébren tartja az olvasó érdeklődését.
Nagy empátiával írnak a fekete kontinens sokat szenvedett, de ennek ellenére vidám, nagyon barátságos embereiről. A függelékben megtaláljuk a könyvben említett segélyszervezetek ismertetését, elérhetőségüket, ezzel is adományozásra buzdítva minket.
Várjuk a következő „Hosszabb úton” könyveket, és jó lenne látni a filmet is!
A könyv kölcsönözhető a FSZEK könyvtáraiban.
Nincs kapcsolódó írás.
Nem olvastam a könyvet, de ismertetése alapján jó lehet – csak idő kellene rá.
Van véleményed? Írd meg!
Sajna ahhoz, hogy kiírhasd magadből amit szeretnél elmondani, előbb előbb be kell jelentkezned.